2004. 03. 29.
- Utolsó módosítás:
- 2012-02-09 02:50:25
Rózsavölgyi szeretett taktikázni
Március 30-án ünnepli 75. születésnapját az ötvenes évek kitűnő középtávfutója, Rózsavölgyi István. A Budapesti Honvéd egykori atlétája bronzérmet nyert a római olimpián, három távon (1000, 1500 és 2000 méter) állított fel világrekordot, és négyszer volt tagja olyan váltónak, amely megjavította a világcsúcsot.

Rózsavölgyi István háromszor javított világcsúcsot egyéni versenyszámban (Fotó: Képes Sport archív)
– Mikor lett Iglói tanítványa?
– Ötvenkettőben a hadseregbajnokságon ezerötszáz és ötezer méteren is győztem, ott figyelt fel rám.
– Iglói Mihály legendásan kemény edzéseket tartott.
– Ötvenhárom őszén azt mondta, hogy a következő évben ne várjunk magunktól nagy eredményeket, a szervezetünknek hozzá kell szoknia a rendkívüli munkához. Sokszor hagytuk abba este úgy a tréninget, hogy vége, örökre befejeztük. Másnap mégis ott voltunk az edzésen. Abban az évben alig javultam, 3:46.6-ot futottam. Egy évvel később azonban sorban jöttek a jó eredmények. Élveztem a versenyeket, szerettem taktikázni. De volt, hogy végig rohantam. Egyszer a Fradi-pályán váltót futottunk, és én három percen belül teljesítettem az ezerkétszáz métert. A többiek kiabáltak, hogy ne rohanjak, mert máskor is akarunk még világcsúcsot futni.
Névjegy
Rózsavölgyi István
Született: 1929. március 30., Budapest
Sportága: atlétika
Versenyszáma: középtávfutó
Klubja: Budapesti Honvéd SE
Edzôje: Iglói Mihály, Angyal Gyula
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (Róma, 1960); Eb-4. (Stockholm, 1958); 7x egyéni OB-1. (1955: 800 m, 1956–60: 1500 m, 1958: kismezei)
Világcsúcsai: 1000 m – 2:19.0 (1955); 1500 m – 3:40.6 (1956); 2000 m – 5:02.2 (1955); 4x1500 m – 15:29.2 (1953), 15:21.2 (1954), 15:14.8 (1955); 4x1 mérföld – 16:25.2 (1959)
Rózsavölgyi István
Született: 1929. március 30., Budapest
Sportága: atlétika
Versenyszáma: középtávfutó
Klubja: Budapesti Honvéd SE
Edzôje: Iglói Mihály, Angyal Gyula
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (Róma, 1960); Eb-4. (Stockholm, 1958); 7x egyéni OB-1. (1955: 800 m, 1956–60: 1500 m, 1958: kismezei)
Világcsúcsai: 1000 m – 2:19.0 (1955); 1500 m – 3:40.6 (1956); 2000 m – 5:02.2 (1955); 4x1500 m – 15:29.2 (1953), 15:21.2 (1954), 15:14.8 (1955); 4x1 mérföld – 16:25.2 (1959)
– Hiába futottam egy évvel később ezerötszázon is világcsúcsot, a kétezres rekord számomra a legemlékezetesebb. Azért, mert nagyon könnyen ment, de sajnos elhülyéskedtük. Táborival együtt futottunk, és amikor az utolsó kör előtt bemondták a részidőnket, tudtuk, hogy meglesz a csúcs. Ettől megnyugodtunk, mondtam Táborinak, hogy elég, ha hajrázunk egyet. Így értem el 5:02.2 percet. Tábori is a régi csúcson belül ért célba, de ha akkor végig nyomjuk az iramot, öt percnél is jobb lehetett volna az időnk.
– Melyik eredménye a legkedvesebb?
– A római olimpián elért harmadik helyezésem. Már négy évvel korábban Melbourne-ben dobogóra kellett volna állnunk, de közbeszóltak a hazai események. Hiába okoskodnak utólag sokan, az, hogy az olimpia előtt egy-másfél hetet kihagytunk, rengeteget számított. Ötvenhat után Iglói és Tábori nem jött haza, egyedül folytattam a felkészülést. Hivatalosan Antal Gyula volt a trénerem, aki maga is Iglói tanítványa volt, de az edzéstervet én állítottam össze. Gyulától azt kértem, hogy ellenőrizze, amit csinálok, s ha abba akarnám hagyni a munkát, ne engedje.
– Taktikázni nagyon szeretett.
– Főként ezerötszázon már a fejét is használhatja az ember. Egy-két húzásomra nagyon büszke vagyok. A finn–magyar viadal előtt néhány nappal javították meg az északiak a világcsúcsomat. A rajt után egyet mindig hátraléptem, megnéztem, ki hogyan kezd. Meglepetésemre most mind a négyen hátraléptünk, és egymásra vártunk. Én nekiiramodtam, aztán bevártam a többieket. Hatvanhat másodperces körrel kezdtünk. Ezt látva a combomhoz kaptam, a pálya szélére bicegtem, hadd higgyék a többiek azt, hogy megsérültem. Aztán gyorsan beálltam mögéjük. Nagy hajrában nyertem. Amit a finnek az újságíróiktól kaptak!
– Az ötvennyolcas, ötvenkilences és hatvanegyes fedett pályás idényben keresztül-kasul beutazta Amerikát.
– Óriási élmény volt ott versenyezni. A pályák csupán százhúsz yard kerületűek voltak. Éles kanyarokkal, fapadlóval. Előfordult, hogy szombaton még Milwaukee-ben léptem pályára, vasárnap pedig Los Angelesben indultam.
– Melyik volt a legemlékezetesebb körútja?
– Az utolsó, amikor nyolc versenyből hetet megnyertem. Sajnos éppen New Yorkban, az amerikai bajnokságon lettem második. Iglói egy másik tanítványától kaptam ki.
MÁTAY ANDREA
Forrás: online
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 13:33 Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: Heidum és Keszler is kiesett
- 13:26 Paraasztalitenisz: egyre nő az érdeklődés az egri verseny iránt
- 13:20 DVSC: Coulibaly megsérült, térdfájdalmak miatt pihen
- 13:12 Ökölvívás: Mayweather nem szavatartó ember - Álvarez
- 12:59 Női kézi: Martín pozitív tapasztalatokat szerzett a Népligetben
- 12:34 Férfi kosár: hosszabbított csapatkapitányával a ZTE
- 12:04 Videó: világbajnok vívónk a Fradi kéziseit imádja
- 12:02 NB II: eltört a Gyirmót középpályásának csuklója
- 11:55 Manchester United: Rooney nem távozik - Ferguson
- 11:44 Sportgazdaság: országos fórum, együttműködnek a kutatók
- 11:40 Atlétika: Ivan Tyihonék a 2005-ös vb-n is doppingoltak
- 11:23 Honvéd: visszatérhet a csapatba a szerb belsővédő
- 11:21 Videó: ordító ziccert hagyott ki az ex-liverpooli Dirk Kuyt
- 11:13 Kajak-kenu: olimpiai bajnokok edzője Kanizsán
- 11:06 Jégkorong: Kóger a Florida Everbladesnél, bizonytalan a vb-szereplése
- Tottenhamm! A Spurs felfalta az Intert
- El: tíz csapat nullázott - a nyolcaddöntő eredményei, jegyzőkönyvei
- Cakir: A világ idővel rájön az igazságra
- Moniz: Csodálatos meccs vár ránk
- Elverték Bukarestben „Európa királynőjét"
- „A Fradi ne bírói segítséggel jusson tovább!”
- NB II: a Vác összeverbuvált csapattal kiállhat a Szeged ellen
- A gyönyörű Nicole formás hátsójával jótékonykodott - fotók
- A dúsgazdag PSG nyújthat menedéket Rooneynak?
- Jön a 212. Fradi-Újpest bajnoki; ha Coulibaly nem, ki lő gólt a Lokiban?
- A Benfica szerencsés bombagóllal került előnybe
- Női kézi: a Győri ETO már csak Bulatovics válaszára vár - sajtóhír
- Manchester United: Rooney nem távozik - Ferguson
- Válogatott: Mutu és Marica is az ellenünk készülő román keretben
- Bombázók öröme a Real Madrid királyi hete után - képek
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Szavazás



