- Utolsó módosítás:
- 2012-01-08 02:42:34
Negyvennégyen dupláztak
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között.
![]() |
| Kolonics György nyolcadszor lett első (Fotó: Meggyesi Bálint) |
Az idei győztesek közül kiemelkedik a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina, aki 15. alkalommal bizonyult a legjobbnak, ezzel az örökranglistán Portisch Lajoson kívül csak a tekéző Csányi Béla (17) előzi meg. A sakkozó Polgár Judit a számszeríjász Zsótér Judittal és a tájfutó Domonyik Gáborral együtt idén már kilencedszer végzett az élen, a kenus Kolonics György és a teniszező Sávolt Attila nyolcadszor. Sidi Péter - akárcsak tavaly - duplázott, a sportlövők mellett a számszeríjászok között is őt találták az év legjobbjának. A tavalyi elsők közül 44 sportoló megvédte címét. Az MTI felkérésére ebben az évben 46 szakszövetség jelölte ki sportága legjobbjait.
Asztali labdarúgás: Szathmáry Károly (Váci Lakóterület SE, 2.)
Asztalitenisz: Demeter Lehel (Kecskeméti Translogistic Spartacus, 1.), Tóth Krisztina (Busenbach/német, 6.)
Atlétika: Annus Adrián (Haladás VSE, 1.), Vaszi Tünde (Bp. Honvéd, 5.)
Autósport: Baumgartner Zsolt (gyorsasági, MOL-BAC Autósport, 2.), Balta Ferenc (autókrossz, Botka Sport Club, 1.), Benik Balázs, Somogyi Pál (rali, Best Racing Team, 1.), Magyar Miklós (gokart, Magyar Autósport Egyesület, 2.), Révész Tamás (ralikrossz, Révész Motor és Lovassport Egyesület, 1.), Gál István, Oroszlán Tibor (tereprali, Autó-Eldorádó Motorsport Egyesület, 2.)
Baseball: Nagy Gábor (Sopron Westwind, 1.)
Bábusportok: Kakukk Levente (teke, Szolnoki MÁV, 2.), Baracsi Ágnes (teke, ZTE-ZÁÉV, 1.), Holczer Tamás (bowling, PinDevils Bowling Club, 3.), Tóth Mária (bowling, Sziget Flexo-Line Bowling SE, 1.)
Birkózás: Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás, Vasas, 3.), Ritter Árpád (szabadfogás, Csepel, 3.), Sastin Marianna (Delta SE, 1.)
BMX Cross-Triál: Radasics Vilmos (Autóklub BMX SE Sopron, 3.), Hódi Anikó (Hód-Kerékpáros SK, 3.)
Búvár: Kanyó Dénes (uszonyos úszás, Szegedi Muréna, 1.), Debreczeni Hajnalka (uszonyos úszás, Dunaferr, 1.), Gurisatti Róbert (tájékozódási búvárúszás, Dunaferr, 3.), Bognár Bernadett (tájékozódási búvárúszás, Dunaferr, 1.)
Cselgáncs: Kovács Antal (Atomerőmű SE, 4.), Mészáros Anett (UTE, 1.)
Erőemelés: Mészáros László (fekvenyomás, Fitness 2000 SE, 3.), Závodszky Tímea (fekvenyomás, Botond Gym SE, 6.), Árvai István (erőemelés, Fitness 2000 SE, 4.), Závodszky Tímea (erőemelés, 7.)
Evezés: Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpár, FEC és Vác VEC 1.), Remsei Mónika, Stift Edit (könnyűsúlyú kétpár, Győri Vízügy Spartacus és Csepel, 5. és 1.)
Golf: Wilheim István (Birdland GCC, 1.), Batta Krisztina (Pannónia GCC, 1.)
Íjászat: Ondrik Tibor (olimpiai kategória, Malév, 4.), Balázs Petra (olimpiai kategória, Buffalo SC, 1.), Berényi János (csigás, Legolas, 1.), Bánszki Gábor (vadász, Honvéd KLK, 1.)
Jégkorong: Budai Krisztián (Alba Volán-FeVita, 1.), Tóvölgyi Tímea (Marylin HC, 1.)
Kajak-kenu: Kolonics György (kenu, Csepel, 8.), Vereckei Ákos (kajak, Honvéd-Westel, 5.), Kovács Katalin (kajak, MTK, 5.)
Kézilabda: Pérez Carlos (Fotex KC Veszprém, 1.), Pálinger Katalin (Dunaferr, 1.)
Korcsolya: Sebestyén Júlia (műkorcsolya, Tiszaújvárosi SE, 4.), Tóth Zoltán (műkorcsolya, Jégcsillag SE, 3.), Hoffman Nóra, Elek Attila (jégtánc, Piruett SE, 1.), Egyed Krisztina (gyorskorcsolya, Rozmaring SE, 15.), Papp Marcell (gyorskorcsolya, MTK, 1.), Darázs Rózsa (rövid pályás gyorskorcsolya, JSE, 1.), Knoch Balázs (rövid pályás gyorskorcsolya, PKSE, 5.)
Kosárlabda: Dávid Kornél (Tau Vitoria, 6.), Iványi Dalma (MiZo-Pécsi VSK, 2.)
Labdarúgás: Szabics Imre (VfB Stuttgart, 1.), Paraoánu Aranka (Femina FC, 2.), Balázs Zoltán (futsal, Colorspektrum Aramis, 1.)
Lábtenisz: Kántor István (Szolnok MÁV FC, 1.), Schumi Dorottya (egyesületen kívüli,1)
Lovassport: Nyúl Zoltán (fogathajtás, Kecskemét Hírös LK, 2.)
Modellezés: Szentpéteri István (repülőmodell, Herendi Modellező SE, 1.)
Motoros vízi sport: Scserbinin Szergej (motorcsónak, BVSC, 1.), Gerencsér Csaba (jet-ski, Sea-Doo Racing Team, 1.)
Motorsport: Talmácsi Gábor (gyorsasági, Talma Motorsport, 3.)
Ökölvívás: Káté Gyula (MTK, 1.), Kovács Mária (PVSK-Szentlőrinc, 2.)
Öttusa: Balogh Gábor (Honvéd-Steffl, 5.), Vörös Zsuzsanna (Alba Volán, 5.)
Rögbi: Madarász Viktor (Fehérvári Rugby Club, 1.)
Röplabda: Koch Róbert (Friedrichshafen/német, 1.), Erdősné Balogh Erika (NRK-Nyíregyháza, 3.)
Sakk: Lékó Péter (Lékó Sportegyesület, 6.), Polgár Judit (egyesületen kívüli, 9.)
Sí: Barbai Áron (alpesi sí, BBTE, 2.), Tuss Réka (alpesi sí, BBTE, 3.), Tagscherer Zoltán (sífutás, Vasas, 6.), Zámbó Viktória (sífutás, Vasas, 2.), Tagscherer Imre (sílövészet, Vasas, 4.), Szöllősi Ivett (sílövészet, Miskolci Honvéd, 2.), Zarándi András (hódeszka, Marosport, 3.), Lovász Laura (hódeszka, TNT, 2.)
Sportlövészet: Sidi Péter (Komárom VSE, 2.), Csonka Zsófia (Pécs Városi LK, 1.)
Súlyemelés: Gyurkovics Ferenc (Tatai Honvéd Atlétikai Club 1.) Krutzler Eszter (BKV Előre, 1.)
Szabadstílusú BMX: Sőre Péter (Szombathely, 1.), Sinkó Andrea (Kecskeméti BMX és Skate Club, 6.)
Számszeríjászat: Sidi Péter (match versenyág, KOSE, 4.), Zsótér Judit (match, Toldi SZE, 9.), Baranyi József (field versenyág, Corvin Számszeríjász Klub, 5.), Baranyiné Tóth Erzsébet (field, Corvin Számszeríjász Klub, 2.)
Szörf: Molnár Ákos (egyesületen kívüli, 1.), Gádorfalvi Luca (Kenese Marina Port, 3.)
Szumó: Major Gyula (egyesület nélkül, 1.),Tóth Barnabás (e. n., 1.), Kálló Gyöngyi (e. n., 2.)
Tékvandó: Tóth Balázs (Tájfun SE, 3.), Gál Mária (MTK, 1.)
Tájfutás: Domonyik Gábor (Miskolci Egyetemi AFC, 9.), Makrai Éva (Nyíregyházi Vasutas, 1.)
Tenisz: Sávolt Attila (Hód TC, 8.), Mandula Petra (Idom Team 2000 SE, 3.)
Tollaslabda: Csiszér Levente (Hajdú Gabona Debreceni TC, 3.), Gondáné Fórián Csilla (Hajdú Gabona Debreceni TC, 7.)
Torna: Gál Róbert (torna, FTC Ybl Tervező, 1.), Szarka Krisztina (torna, KSI SE, 1.), Kiss Katalin (ritmikus gimnasztika, Csepel RGC, 1.), Tyeklár Ramon (aerobik, Fitt-Forma Stúdió, Pécs, 1.), Rácz Borbála (aerobik, Flex-HD SE, Debrecen, 1.)
Triatlon: Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum), Molnár Erika (UTE), Lipták Tamás (duatlon, Debreceni Sportcentrum), Brassay Réka (duatlon, Veszprémi TE), Kuttor Csaba (aquatlon, Buda Cash Team Kaposvár), Gyenesei Judit (aquatlon, Kaposvári Építők AC)
Úszás: Cseh László (Bp. Spartacus, 1.), Risztov Éva (Bp. Spartacus, 2.), Nagy-Pál Levente (hosszútáv, Jövő SC, 2.), Barsi Claudia (hosszútáv, Delfin-Lászlóvill SE, 2.), Hajnal András (műugrás, Szolnoki Honvéd SE, 1.), Barta Nóra (műugrás, BVSC, 5.), Marschallkó Petra (szinkronúszás, Aquaventura SE, 7.)
Vívás: Ferjancsik Domonkos (Vasas, 4.), Mohamed Aida (MTK, 3.)
Vitorlázás: Gyenese Balázs (Balatonfüredi Yacht Club, 1.), Weöres Márta (Kereked Vitorlás Klub, 1.)
Vízilabda: Biros Péter (Domino-BHSE, 2.), Primász Ágnes (Dunaújvárosi Főiskola, 1.)
2002 legjobbjai a sportági szakszövetségek szerint
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 12:46 Videó: háttal állt a gyűrűnek, de bedobta - a nap legszebb NBA-akciója
- 12:45 KTE: Nagy a harc a csapatba kerülésért, de rajtam nem múlik! - Hegedűs
- 12:41 NBA: jövő januárban Houston ad otthont az All-Star-gálának
- 12:15 Női cselgáncs-vk: rekordmezőny várható a hétvégi Hungária-kupán
- 12:09 Kerékpár: Jan Ullrichot doppingvétség miatt megfosztották eredményeitől
- 11:52 Bayern München: Schweinsteiger bokaszalag-szakadást szenvedett
- 11:52 Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- 11:34 Hoffenheim: a kínos kupabúcsú után a trénernek sem volt maradása
- 11:12 London 2012: Négy-öt aranyérmet szerezhetünk - Szabó Bence
- 11:11 Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- 11:04 Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- 10:53 Zenit: Husztiék sikeredzője 2015-ig meghosszabbította szerződését
- 10:37 PL: három és fél évvel hosszabbított a meglepetéscsapat menedzsere
- 10:29 Ökölvívás: Klicsko edzője szerint Mormeck Tyson stílusában bokszol
- 10:09 Bp. Honvéd: a litván próbázó távozik, Apostu és Vidovics még marad
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Videó: ez már vérlázító - szurkoló csúszott rá a Middlesbrough-játékosra!
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- FTC: Somalia majdnem Detroitban maradt, nem volt repülőjegye
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






