SAL ENDRE jelenti Dublinbólonline 2003.12.12 21:54 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Cseh: arany, rekord, autó

Idézet Turi György leveléből. A címzett Cseh László. A tanítvány. Postázva pénteken kora este, a 400 méter vegyes döntője előtt. A papirost meglestük (engedéllyel). Szóval: "Ezért jöttél! Pár óra és itt a szabadság, az egész év után. Holnap már csak az ünneplés jön. Koncentrálj az időkre, mert meg tudod csinálni! Kellene a neved mellé egy vcs. Puszi, Gyuri bá.

Cseh László elégedetten nézhetett vissza az eredményjelzôre: az Európa-bajnoki aranyérme mellé rövid pályás Európa-csúcs is dukál (Fotó: M. Németh Péter)
Cseh László elégedetten nézhetett vissza az eredményjelzôre: az Európa-bajnoki aranyérme mellé rövid pályás Európa-csúcs is dukál (Fotó: M. Németh Péter)
Cseh Lacika pedig szófogadó tanítány, habár a vcs "csak” ecs lett (4:04.10), ám ettől még mámoros estét szerzett nekünk az újdonsült Európa-bajnok. De nézzük, hogyan is zajlott a várva várt finálé.
Azt előre sejteni lehetett, a mindöszsze tizennyolc éves magyar klasszis "nekimegy” a holland Marcel Wouda hat éve repesztett Európa-rekordjának (ekkor még nem is gondoltuk, hogy a kanadai Johns világcsúcsát is kinézte magának). Így is kezdett. Hiába volt ott a mezőnyben a szám címvédője, az olasz Alessio Boggiatto, valamint a másik talján ötkarikás bajnok, Massimiliano Rosolino, még epizódszerepet sem kaphattak ezen az estén. De lássuk élőben, hogyan született meg Dublinban a második magyar Európa-bajnoki cím.
A rajtnál tehát nagyágyúk és a brit Francis, aki az előfutamban meglepően jól úszott. És a két magyar, Cseh és Kerékjártó. Pillangó. Cseh áll az élre, mögötte Francis, a harmadik helyen Kerékjártó. Eddig remek. Következik a hát. Cseh Lacika kedvence. Úgy is úszik, elképesztő tempót diktál, pillanatok alatt három (!) testhossz előnyt szerez Francisszal szemben. Kerékjártó ekkor még bronzos helyen tempózik. De kell is az előny Cseh-nek, hiszen amíg ő pillangón és háton kivételes, a brit Francis mellen az. Kapaszkodik is rendesen. Száz méterrel a cél előtt első Cseh, második Francis, Kerékjártó viszont már csak hatodik. A brit azonban nagyon jön, három testhosszt ledolgozott, ki tudja mennyi van még benne? És menynyi van Cseh Lacikában?
Hamar jön a válasz, bár a brit tesz egy kísérletet az előzésre, csöppnyi esélye sincs rá, a magyar klasszis három tempó alatt visszaveri a támadást. Visszaveri, tíz méterrel a cél előtt pedig már ő is tudja, élete első aranyérmét nyeri felnőtt világversenyen.
Még öt méter. Talán eszébe jut az édesapja, aki most nem lehet itt, azonban biztosra vehető, a pulzusa az egekbe szökik ebben a pillanatban.
Még két méter. Francis már tudja, ezüstöt visz a mamának. Cseh meg sejti, meg lehet, meg lesz az arany mellé az Európa-rekord is. Még egy méter. Turi György az uszoda eldugott sarkában állva csak néz és kezdi elhinni, ismét csúcsra vezette egy tanítványát. Majd Cseh a célba zuhan, vissza pedig már Európa-bajnokként, Európa-rekorderként fordulhat. Jó neki, jó nekünk…
– Úgy érzem jól ment az úszás, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy Európa-rekorddal lettem Európa-bajnok – mondja Cseh mosolyogva a futam után. – Igen, nem titok, a világcsúcsot is szerettem volna megdönteni, de ami késik, nem múlik…
– Meglepte, hogy a brit Francis nehezen adta meg magát?

A férfi 400 m vegyes Európa-rekordjának fejlôdése
4:12.77 Bidman (svéd) 1989.
4:12.02 Kuhl (német) 1990.
4:11.86 Sievinen (finn) 1992.
4:11.69 Sievinen (finn) 1992.
4:08.77 Sacchi (olasz) 1992.
4:07.10 Sievinen 1993.
4:06.03 Sievinen 1996.
4:05.59 Wouda (holland) 1997.
4:05.41 Wouda 1997.
4:04.10 CSEH (magyar) 2003.
– Nem, az előfutam alapján már látszott, ő lesz a legveszélyesebb rám. Nem tagadom, amikor mellen megközelített, belém nyilallt egy pillanatra, hogy vajon mennyi marad benne a gyorsra, ám hamar kiderült, nem tud megelőzni.
– Mi kellett volna a világrekordhoz?
– Talán erőteljesebb mellúszás, ám most nem foglalkozom a csúccsal, örülök, hogy végre Európa-bajnoki aranyam is van. Ja és mellette én is vezethetek egy Seatot.
Turi György nem az a fajta aki megengedi magának a túlzott örömet. Öt perccel a finálé után ismét a földön járt.
– Lacika remek volt, inkább magamat okolom azért, hogy elmaradt a világcsúcs. Talán nem pihent eleget az Eb-re, nem olyan friss mint vártam. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy a minimális célt, az Európa-rekordot megcsinálta!
Cseh aranyat nyert, Risztov Évi pedig bronzot. Pedig Turi neki is aranyat nézett ki. Úgy is tűnt, hogy 800 méter gyorson meg lesz a második Eb-győzelme is. Habár a német Stockbauer – ne feledjük, idén őt választották a világ legjobb női úszójává! – is elindult, hamar látszott, most kissé erőtlen. Éva ellenben remekül kezdett. Kétszáz méterig az élen állt, méterekkel Stockbauer előtt és ekkor úgy tűnt, a spanyol Villaeciját és a brit Cooke-ot lehajrázva megnyerheti a legfényesebb medált. Aztán 550 méternél már látszott, nem a magyar klasszis írja a forgatókönyvet, a spanyol ritmust váltott, amit senki sem tudott felvenni a mezőnyben. Száz méterrel később már a biztosnak vélt ezüst miatt is aggódhattunk – joggal. A brit Cooke nem csupán megközelítette, meg is előzte Évát, aki meg sem próbálta visszaverni a támadást (hétszáz méterrel a lábában talán nem is csoda…). Maradt tehát az Európa-bajnoki harmadik hely, amit Évi nem fogadott kitörő örömmel.
– Már a vb-n is éreztem, sok nekem a négy szám. A 800 gyorsot legszívesebben kihagytam volna a menüből, de azt mondták, nem lehet. Ha nem, hát nem. Az éremnek persze örülök, de éreztem, hogy nem leszek jó.
Turi tartja, Éva nagy lehetőség előtt állt.

Vizesmenü
December 13. (szombat)
Elôfutam (9.30). Férfiak.
50 m mell (Flaskay, Bodor, Financsek), 100 m hát (Cseh, Horváth P.), 100 m vegyes, 200 m pillangó (Kerékjártó, Madarassy, Kiss B.), 1500 m gyors (elsô idôfutam). Nôk. 50 m hát (Szepesi), 400 m gyors (Risztov), 100 m mell 100 m pillangó (Boulsevicz), 4x50 m vegyes váltó. Elôdöntô (16.30). Férfiak. 50 m mell, 100 m vegyes, 100 m hát. Nôk. 50 m hát, 100 m mell, 100 m pillangó. Döntôk (16.30). Férfiak. 1500 m gyors (második idôfutam), 200 m pillangó, 100 m gyors, 50 m mell. Nôk. 400 m gyors, 100 m vegyes, 50 m hát, 4x50 m vegyes váltó
– Nyerhetett volna, de a bronznál sem ugrunk ki az ablakon. Ô sem volt olyan friss, mint szerettem volna.
A többi magyarról szólva: Reményi Diána nyolcadik lett a 200 méter mell döntőjében ("Nem voltam gyors, sajnálom”), Zubor Attila pedig egyéni csúcsot repesztve kilencedik a 100 méter gyors elődöntőjében. Elvileg nem jutott tovább, azonban a hírek szerint a szlovén Mankoc visszalép a döntőtől, ebben az esetben viszont ott lehet a szombati fináléban. Horváth Péternek viszont nem volt esélye erre, 50 méter háton az előfutamban elvérzett.
És akkor hallgassuk Kiss László szövetségi kapitány napi összegzését:
– Cseh Lacika az Európa-csúcsot biztosan hozta, kicsit erősen kezdett, a mell nem sikerült, ezen úszott el a világrekord. Amúgy minden dicséretem az övé. Risztov Évi a vb-hez képes előrelépett, hiszen harmadik lett 800 méter gyorson. De semmi ok a pánikra, elsősorban pillangóra és vegyesre koncentrált a felkészülés során. Kerékjártó hetedik helye dicséretes, feltörte a négy perc, tíz másodperces lélektani határt és örülök Zubor Attila gyorsúszásának is. Reményi Dianát viszont sajnálom, a negyedik-ötödik legjobb mellúszó a mezőnyben, a fordulói viszont visszaminősítik.
Cseh László tehát immár Európa-rekorder. Ez is egy üzenet az amerikai Phelpsnek, aki nem mellesleg december legelején 4:06.28-at úszott a rövid pályás Világkupán.
Kettő másodperccel gyengébbet mint a mi fiúnk.
Én nem aludnék nyugodtan, Mr. Phelps!

7. rövid pályás Európa-bajnokság, Dublin
Férfiak
100 m gyors.
Előfutam: 1. Van den Hoogenband (holland) 47.60, 2. Herbst (német) 47.99, 3. Magnini (olasz) 48.12, …13. Kizierowski (lengyel) 48.50, …20. Zubor (magyar) 48.90 – Zubor továbbjutott. Elődöntő: 1. Van den Hoogenband 47.15, 2. Magnini 47.59, 3. Galenda (olasz) 47.80, …9. Zubor 48.32 – Zubor nem jutott tovább
50 m hát. Előfutam: 1. Rupprath (német) 23.89, 2. Helbig (német) 24.08, 3. Driesen (német) 24.44, …9. Gyatcsanyin (orosz) 24.80, …18. Medvesek (szlovén) 25.21, …23. Horváth P. (magyar) 25.35 – Horváth P. nem jutott tovább. Elődöntő: 1. Rupprath 23.47, 2. Helbig 24.14, 3. Sirsov 24.29. Döntő: Thomas Rupprath (Németország) 23.71, 2. Vjacseszlav Sirsov (Ukrajna) 24.16, 3. Toni Helbig (Németország) 24.19, 4. A. Maskovic (Horvátország) 24.25, 5. D. Grigalionis (Litvánia) 24.31, 6. A. Gyatcsanyin (Oroszország) 24.41
100 m mell. Döntő. Eb: James Gibson (Nagy-Britannia) 58.03, 2. Oleg Liszogor (Ukrajna) 58.42, 3. Darren Mew (Nagy-Britannia) 58.78, 4. M. Gustavson (Svédország) 59.08, 5. J. Kruppa (Németország) 59.71, 6. E. Tahirovic (Szlovénia) 59.75,…12. Bodor Richárd (Magyarország), …16. Financsek Gábor (Magyarország)
100 m pillangó. Döntő. Eb: Milorad Cavic (Szerb-Montenegró) 50.02 – világcsúcs, régi: 50.10, Thomas Rupprath, német – 2002., 2. Thomas Rupprath (Németország) 50.43, 3. Andrij Serdinov (Ukrajna) 50.88, 4. Ny. Skvortsov (Oroszország) 51.22, 5. J. Keizer (Hollandia) 52.03, 6. J. Korocsiskin (Oroszország) 52.05
400 m vegyes. Előfutam: 1. Cseh (magyar) 4:07.34, 2. Francis (brit) 4:08.90, 3. Boggiatto (olasz) 4:10.17, …5. Kerékjártó (magyar) 4:11.09, …8. Rosolino (olasz) 4:12.61 – Cseh és Kerékjártó döntőbe jutott. Döntő. Eb: Cseh László (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Turi György) 4:04.10 – Európa-csúcs, régi: 4:05.41, Marcel Wouda, holland – 1997., 2. Robin Francis (Nagy-Britannia) 4:05.20, 3. Massimiliano Rosolino (Olaszország) 4:06.59, 4. A. Boggiatto (Olaszország) 4:07.50, 5. I. Berezutszkij (Oroszország) 4:08.20, 6. A. Kovrigin (Oroszország) 4:09.20, 7. Kerékjártó Tamás (Magyarország) 4:09.63
Nők
100 m gyors.
Döntő. Eb: Malia Metella (Franciaország) 53.15, 2. Marleen Veldhuis (Hollandia) 53.42, 3. Hanna-Maria Seppala (Finnország) 53.46, 4. J. Lillhage (Svédország) 53.62, 5. A. Popcsanka (Fehéroroszország) 53.67, 6. J. Sjöberg (Svédország) 53.79
800 m gyors. Időfutam. Eb: Erika Villaecija (Spanyolország) 8:18.65, 2. Rebecca Cooke (Nagy-Britannia) 8:22.05, 3. Risztov Éva (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Turi György) 8:23.94, 4. M. Caballero (Spanyolország) 8:25.04, 5. R. Sics (Oroszország) 8:28.36, 6. H. Stockbauer (Németország) 8:28.93
100 m hát. Döntő. Eb: Antje Buschschulte (Németország) 58.40, 2. Ilona Hlavacková (Csehország) 58.72, 3. Laure Manaudou (Franciaország) 58.99, 4. S. Price (Nagy-Britannia) 59.19, 5. S. Komarova (Oroszország) 59.23, 6. L. Ornstedt (Dánia) 59.24, …11. Szepesi Nikolett (Magyarország)
200 m mell. Előfutam: 1. Poleska (német) 2:22.13, 2. Jukic (osztrák) 2:23.09, 3. Weiler (német) 2:23.66, 4. Poewe (német) 2:23.84, …7. Reményi (magyar) 2:26.69, …12. Bogomazova (orosz) 2:28.43, 13. Igelström (svéd) 2:28.76 – Reményi döntőbe jutott. Döntő. Eb: Mirna Jukic (Ausztria) 2:21.09, 2. Anne Poleska (Németország) 2:21.93, 3. Simone Weiler (Németország) 2:22.64, 4. K. Balfour (Nagy-Britannia) 2:24.03, 5. N. Hisszamutdinova (Észtország) 2:25.54, 6. S. Marinovic (Horvátország) 2:26.66, …8. Reményi Diána (Magyarország) 2:27.31
50 m pillangó. Előfutam: 1. Schreuder (holland) 26.77, 2. Moravcová (szlovák) 26.80, 3. Groot (holland) 26.82, 4. Kammerling (svéd) 26.87, …6. Sjöberg (svéd) 26.97, …19. Jacobsen (dán) 27.46. Elődöntő: 1. Kammerling 26.37, 2. Moravcová 26.40, 3. Ottesen (dán) 26.45, …6. Sjöberg 26.73. Döntő. Eb: Anna Karin Kammerling (Svédország) 25.91, 2. Martina Moravcová (Szlovákia) 26.25, 3. Fabienne Nadarajah (Ausztria) 26.44, 4. J. Ottesen (Dánia) 26.57, 5. H. Schreuder (Hollandia) 26.62, 6. C. Groot (Hollandia) 26.69
100 m vegyes. Előfutam: 1. Scserba (fehérorosz) 1:01.74, 2. Kejzar (szlovén) 1:02.02, 3. Sheppard (brit) 1:02.80. Elődöntő: 1. Sheppard 1:01.55, 2. Scserba 1:01.61, 3. Kejzar 1:01.72
4x50 m gyorsváltó. Előfutam: 1. Hollandia 1:38.13 – világcsúcs, régi: 1:38.21, Svédország – 2000., 2. Németország 1:39.20, 3. Svédország 1:40.29. Döntő. Eb: Hollandia (Hinkelien Schreuder, Annabel Kosten, Chantal Groot, Marleen Veldhuis) 1:37.52 – világcsúcs, régi: 1:38.13, Hollandia – 2003., 2. Svédország (Clarie Hedenskog, Anna Karin Kammerling, Johanna Sjöberg, Josefin Lillhage) 1:37.68, 3. Németország (Katrin Meissner, Sandra Völker, Petra Dallmann, Britta Steffen) 1:38.86, 4. Nagy-Britannia (A. Sheppard, R. Brett, K. Evans, K. Pickering) 1:39.23, 5. Csehország (S. Kaziková, P. Klosová, I. Hlavacková, J. Mysková) 1:39.73, 6. Francaország (L. Manaudou, M. Monchaux, A. Tavernier, M. Metella) 1:40.21
Érem(l)eső
Ország A E B
Németország 4 3 4
Nagy-Britannia 2 2 1
MAGYARORSZÁG 2 1
Szlovénia 2 1
Svédország 1 3
Olaszország 1 2 1
Hollandia 1 1
Szerbia-Montenegró 1 1
Ausztria 1 2
Franciaország 1 1
Finnország 1 1
Oroszország 1 1
Spanyolország 1
Ukrajna 2 1
Csehország 1 1
Fehéroroszország 1
Szlovákia 1
Dánia 1
Lengyelország 1
Svájc 1