- Utolsó módosítás:
- 2010-11-15 00:05:26
Egy meccs és más semmi
Nem sok különbség mutatkozott a két héttel ezelőtti, csepeli szabadfogású, és a szombati, kecskeméti kötöttfogású országos bajnokság között: egyrészt mindkét helyen elkeserítően kevesen indultak ráadásul emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy kötöttben kevesebben lépjenek szőnyegre, a hírös városban ez is megtörtént& , másrészt egy-két súlycsoport kivételével a győzteseknek szinte előre oda lehetett volna adni az aranyat.

Kecskeméten például szinte meg sem izzadt az aranyért a legkisebbek között a BVSC-s Oláh Tibor, eggyel fentebb, a hatvanasoknál az angyalföldi Bóna László, hetvennégyben a kecskeméti Berzicza Tamás és a nehézsúlyúaknál Deák Bárdos Mihály. Az említett kvartett mellett hasonlóan könnyedén kellett volna nyernie 84 kilóban Bárdosi Sándornak is, ám a zuglóiak olimpiai ezüstérmese igencsak megszenvedett a magáról mostanában már inkább szumósként hírt adó Kismóni János ellen, bizonyítva, nem alaptalanok a mostanság vele szemben megfogalmazott kritikák. Az esemény rangjának megfelelő, parázs csatát hozó finálét tulajdonképpen csak egy súlycsoportban, a 66 kilósoknál láthatott a nagyérdemű, ahol két ősi rivális, a BVSC-s Füredy Levente és a kecskeméti Nagy Balázs csapott össze. A meccset a szokásos pofozkodások és fejelések után utóbbi nyerte, visszavágva ezzel az elmúlt három világversenyen őt a válogatottból kiszorító – és tavaly a patraszi vb-n, illetve az idei, sejnäjoki Eb-n remekül szereplő – címvédőnek.
Hasonlóképpen nagy harcot ígért a kilencvenhatos aranycsata is, ám végül meglehetősen egyoldalúra sikeredett. A felek, a válogatott dresszéért különcsatát folytató ferencvárosi Kaló Béla és az egy nappal a viadal előtt a BVSC-ből a Vasashoz igazoló Virág Lajos, ezúttal – képletesen szólva – nem voltak egy súlycsoportban. Az újdonsült angyalföldi, akinek az első csoportmeccsen eltörött az egyik bordája, alig több mint két perc alatt kétszer is kiemelte riválisát, aki – nem mellékesen már a mérkőzés előtt is vállsérüléssel bajlódott – fájdalmai miatt nem tudta tovább folytatni a küzdelmet. Virág ezzel első felnőttbajnoki címének, no meg a kiváló piros-kék premierjének örülhetett. Soha rosszabb debütálást…
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Szomorú? Mutassa meg Bradyinggel! - képek
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






