7. forduló

Vágólapra másolva!
2015.10.12. 09:10
Címkék
A válogatott mérkőzések miatt ugyan szünetelt a Serie A, de a Serie B-ben az elmúlt hétvégén is játszottak mérkőzéseket, a másodosztályban...

A válogatott mérkőzések miatt ugyan szünetelt a Serie A, de a Serie B-ben az elmúlt hétvégén is játszottak mérkőzéseket, a másodosztályban mára hetedik fordulót bonyolították le.A válogatott mérkőzések miatt ugyan szünetelt a Serie A, de a Serie B-ben az elmúlt hétvégén is játszottak mérkőzéseket, a másodosztályban mára hetedik fordulót bonyolították le.

A Cagliari megerősítette első helyét a Serie B-ben, hiszen két élcsapat rangadóját hazai környezetbenmegnyerte 3-1-re a Cesena ellen. A szárdok a szerényebb kezdés ellenére magabiztosan diadalmaskodtak Diego Farias, Marco Sau és Federico Melchiorri élményszámba menő találataival, a csikóhalak az izlandi Magnusson hatalmas szabadrúgásgóljával tudtak szépíteni. A Casteddu 16 ponttal továbbra is listavezető, veresége miatt viszont a Cesena egészen a hetedik helyig visszacsúszott, de a legyőzője mögött csupán három pont a hátránya.

A forduló egy küzdelmes 0-0-s döntetlennel vette kezdetét szombat délután, a Vicenza és a Crotone mérkőzésén nem született találat. A házigazdák álltak közelebb a győzelemhez, az első félidő hajrájában Stefano Giacomelli révén büntetőt hibáztak, az 58. perctől Federico Ricci kiállítása után emberelőnyben játszottak, a győztes gólt azonban mégsem tudták begyötörni. A venetóiak hét fordulón belül ötödik alkalommal osztoztak meg a pontokon és továbbra is veretlenek, jelenleg a rájátszást érő nyolcadik helyet foglalják el, míg a Crotone ezzel a döntetlennel is megtartotta az abszolút várakozáson felüli, második helyet a tabellán.

A szombat esti piemonti derbin kisebb meglepetésrea Novara diadalmaskodott 1-0 arányban a Pro Vercelli vendégeként. A mindent eldöntő találatot Nicolas Viola szerezte az első félidő derekánál egy kiválóan kivitelezett szabadrúgásból. Ezt követően a Vercelli hiába erőlködött, Marchiék előtt az összes lehetőség kimaradt. Szezonbeli második győzelmével a Novara elmozdult a sereghajtó pozícióból és helyet cserélt legnagyobb riválisával, amely az első forduló óta nyeretlen és sorozatban a negyedik meccsét veszítette el. Ez a vereség ráadásul Cristiano Scazzola állásába került, a 44 esztendős tréner az elmúlt két szezonban irányította a Vercellit.

A lombardiai rangadót a Brescia nyerte házon kívül 3-1 arányban a Como ellen. Az újonc az idei évadban első ízben játszhatott saját pályáján, a Stadio Giuseppe Sinigagliában. Ennek ellenére az oroszlánok már a negyedik percben vezetést szereztek Abate találatával, melyre nem sokkal később Ebagua óriási lövésével válaszolt a Como, de a szünetre újfent a Brescia mehetett előnnyel, miután Geijo értékesített egy tizenegyest. A végeredményt a sérülés után most visszatérőAndrea Caracciolo állította be egy védelmi hibát követően, aki személyében a Serie B egyik legjobb góllövőjét láthatjuk viszont a pályán. A Brescia szépen összekapta magát és zsinórban négy veretlen mérkőzéssel az előkelő, 11. helyre lépett fel, ellenben a Como sorozatbeli második zakójával a 21. pozícióba csúszott vissza.

A Spezia a Ternana 1-0-s legyőzésével a harmadik helyre lépett előre, miután Emanuele Calaio fejes góljával már az első félidő derekánál kialakították a végeredményt. A szörnyek bátran küzdöttek, de csak egy lesgólig jutottak Furlan révén, az egyenlítés elmaradt. A ligúriai csapat az első forduló óta nem kapott ki, míg a Ternana hiába nyert a múlt fordulóban, ezzel a vereséggel ismét visszakerült a sereghajtó helyére.

Hozzájuk hasonlóana Bari is 1-0-s győzelmet aratott a Virtus Lanciano ellen, mellyel Davide Nicola fiai a negyedik helyre kapaszkodtak fel. Az egymást követő harmadik egy gólos győzelmét arató kakasok győztes találatát a veterán Francesco Valiani nagyszerű tekerése eredményezte a találkozó 34. percében. A vesztes fél az első hét kör alatt mindössze egyetlen győzelmet tudott felmutatni és jelenleg az utolsó biztos Serie B-s bennmaradást érő helyet foglalja el.

A Trapani megőrizte veretlenségét, s a szicíliaiak 1-0-ra diadalmaskodtak a Salernitana otthonában. A három pont sorsa egy hatalmas kapushiba által dőlt el, a negyedik percben ugyanis a hazaiak portása, Terracciano ügyetlenkedett egy hazaadást követően, az őt leszerelő Nicola Citro pedig magabiztosan a hálóba bombázott. A salernóiak futószalagon alakították ki a helyzeteket, különösen Gabionetta állt közel az egyenlítéshez, de a szünet utáni első percekben elhibázott egy büntetőt. A Trapani három győzelem és négy döntetlen jóvoltából a hatodik helyet birtokolja, míg a Salernitana az újabb fiaskó révén már csak a 13. helyen áll.

A Livorno nem bírt az Avellinóval és 1-1 lett a találkozó végeredménye. A forduló előtt az utolsó előtti helyet elfoglaló farkasok a 22. percben Marcello Trotta találatával kerültek lépéselőnybe, melyre az amarantók a második felvonás elején büntetőből tudtak válaszolni Gianmario Comi révén. Érdekesség, hogy a tizenegyest megelőző szituációban Biraschi mellel ért a labdához és második sárga lapját is megkapta. Hiába erőlködött azonban létszámfölényben a Livorno, nem tudták begyömöszölni a győztes gólt, ráadásul a 78. percben tőlük is kiállították Moscatit, így mindkét csapat tíz-tíz játékossal fejezte be a mérkőzést. A két vereség után pontot szerző toszkánok ötödikek a mezőnyben, míg a zöld-fehérek a döntetlennel osztályozós pozícióba léptek.

Meglepetésrea Latina házon kívül győzött a Modena ellen 2-0 arányban.Mindkét találat a második felvonásban született, amikor a kanárik játszottak mezőnyfölényben, a lazióiak viszont sikerrel vitték végig a gyors ellentámadásaikat Ruben Olivera és Pasquale Schiattarella révén is egy-egy alkalommal. Iuliano csapata ezzel a táblázaton helyet cserélt Crespóéval és a tizedik pozícióba kapaszkodott fel.

APerugia ezúttal is gól nélküli döntetlenre volt képes a Virtus Entella ellen. A többre hivatott griffek valósággal be vannak oltva góllövés ellen, hiszen a második forduló óta egyetlen egyszer sem voltak képesek betalálni. A pontosztozkodás által mindkét csapat 7-7 pontos és a 14-15. pozíciót foglalja el.

A hetedik forduló záró összecsapásán a Közép-itáliai rangadón az újoncAscoli 3-1-es győzelmet aratott az esélyesebb Pescarával szemben. Az első egy óra játék nem hozott találatot, az utolsó félórában viszont négyszer is megrezdült a háló. A gólgyártást a delfinek kezdték, Caprari bejátszásából Gianluca Lapadula juttatta előnyhöz az övéit. Nyolc perccel később Leonardo Perez egy kiugrásból egyenlített, majd Luigi Giorgi remek lövésével a vezetést is átvette az Ascoli. A végeredmény a hosszabbítás pillanataiban alakult ki Andrea Petagna sikeres büntetőjével. Az Ascoli egymást követő második sikerével a kilencedik helyet foglalja el, ezzel messze a legjobb a tavalyi feljutók közül, a Pescara a szezonbeli második fiaskója után a Serie B 12. helyére került vissza.

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik