20. forduló

2630824 26308242630824 2630824
Vágólapra másolva!
2015.12.25. 07:12
Címkék
Keddtől csütörtökig újabb fordulót bonyolítottak le az olasz másodosztályban, mely során a Cagliari egy ponttal visszavette a vezetést a Crotone...

Keddtől csütörtökig újabb fordulót bonyolítottak le az olasz másodosztályban, mely során a Cagliari egy ponttal visszavette a vezetést a Crotone csapatától.Keddtől csütörtökig újabb fordulót bonyolítottak le az olasz másodosztályban, mely során a Cagliari egy ponttal visszavette a vezetést a Crotone csapatától.

A forduló záró mérkőzésén a régi-új éllovas Cagliari 2-0-s győzelmet aratott a Salernitana vendégeként csütörtök délután, így a szárdok egy ponttal megelőzték az előző nap csak ikszelő Crotonét, és visszavették vezetőhelyüket a tabellán. Több komoly lehetőség után az első félóra végén Niccolo Giannetti egy ellentámadás alkalmával gyönyörűen kilőtte a hosszú sarkot, majd a mindent eldöntő találatra egészen a hajráig várni kellett, végül Cerri lekészítéséből a 19 esztendős csereember, Andres Tello talált be. A gólt követően komoly nézeteltérések támadtak a fiatal kolumbiai játékosnak a közönséggel és több hazai játékossal, végül Tellóval együtt Rossi és Sciaudone is előbb fejezte be a mérkőzést, Melchiorrit pedig a padról állították ki. Az újabb vereséggel a salernóiak továbbra is osztályozós helyen tartózkodnak, azonos pontszámban a már kieső zónában székelő Ascolival.

A forduló előtti listavezető Crotone csak 0-0-s döntetlent ért el a Trapani elleni hazai összecsapáson, a Serie B szezon eddigi meglepetéscsapata sorozatbeli második remijévelkénytelen volt búcsút inteni az első helynek. A gól nélküli mérkőzésen mindkét csapat előtt kevés lehetőség adódott, igazságos eredmény született. A szicíliaiak négy meccsen belül harmadszor ikszeltek, továbbra is a középmezőnyben tartják magukat, jelenleg 26 ponttal a 11. pozíciót birtokolják.

Ugyancsaknem született gólt a Novara-Cesena mérkőzésen sem, ahol két Serie B play-off helyen álló csapat mérkőzött meg egymással. Az újonc gárda egymást követő hat győzelem után veszített pontot, ennek ellenére biztosan tartja a több mint ígéretes, harmadik helyet, míg a csikóhalak ahhoz képest, hogy vissza szeretnének jutni az élvonalba, mindössze a hetedik pozíciót foglalják el, s például hét pont a lemaradásuk a Novara mögött.

Egy másik felsőházi rangadó meglepő eredménnyel ért véget, a Brescia ugyanis házon kívül 2-1 arányban diadalmaskodott a Barival szemben, amely ezzel első vereségét szenvedte el idén a Stadio San Nicolában. Pedig a mérkőzés elején még a pugliaiak kerültek lépéselőnybe, a 11. percben egy szöglet utáni bólintással Iounut Rada volt eredményes, és később is lényegesen többet próbálkoztak. Ennek ellenére a második félidőben fordítottak az oroszlánok, a 68. percben Andrea Caracciolo egy véleményes büntetőből egyenlített, majd az utolsó tíz perchez közelítve a padról beküldött Alexandre Geijo bepofozta a győztes találatot. A két együttes közt egyetlen pontra csökkent a különbség a negyedik-ötödik helyen, a Bari az utolsó négy meccséből a harmadikat veszítette el, miközben ezalatt a Brescia három győzelmet produkált egyetlen döntetlen mellett.

A Pescara a Modena 1-0-s legyőzésével hozta a kötelezőt. A mindent eldöntő találatot a második játékrész elején a Serie B góllövőlistájának éllovasa, Gianluca Lapadula jegyezte, aki immár 11. alkalommal volt eredményes az idényben, ezúttal egy mintaszerűen lefordulást követően tüzelt a hálóba. Sorozatbeli harmadik győzelmükkel a delfinek továbbra is tartják magukat a mezőny hatodik helyén, míg a rettentő hullámzóan teljesítő kanárik újfent osztályozós helyre süllyedtek vissza.

A Perugia 1-0-s győzelmet aratott a Pro Vercelli vendégeként, ezzel a griffek változatlanul birtokolják a legutolsó rájátszást érő helyezést. A találkozó az Udinesétől kölcsönvett fiatal kolumbiai középpályás, Alexis Zapata góljával dőlt el, amely még az összecsapás 25. percében született a kapu közvetlen köelébő. A második félidő elején a házigazda Castiglia kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott, így nem sok esélye lehetett az egyenlítésre. A piemontiak a vereség ellenére tartják magukat a középmezőnyben, s a 13. helyet foglalják el.

Az Avellino sorozatbeli negyedik mérkőzését is megnyerte, miután az aktuális kör nyitómeccsén 2-0-s sikert aratott a Virtus Entellával szemben hazai környezetben. A farkasok a találkozó elején és végén egyaránt eredményesek voltak, négy minutum elteltével Marcello Trotta találatával ragadták magukhoz az előnyt, majd a végjátékban Luigi Castaldo góljával alakult ki a végeredmény. A két csapat így egymással azonos pontszámmal áll a táblázat kilencedik-tizedik helyén, jobb egymás elleni eredmény miatt a déliek előztek, és egyre jobb formába lendülnek, miközben a hosszú veretlen széria után a liguriaiak immár második alkalommal kapituláltak a legutóbbi három fordulón belül.

A lassan egyre jobb formát elkapóSpezia ezúttal csak 1-1-es döntetlenre volt képes a sereghajtó Como ellen hazai környezetben. Ráadásul a liga utolsó szerzett vezetést Daniel Bessa találatával a második félidő derekánál, amelyre egy másik brazil légiós, Nene büntetőjével válaszolt a házigazda. Tamás Krisztián ezúttal nem lépett pályára a liguriai együttesben. Az utolsó öt mérkőzését veretlenül megvívó Spezia a komoly pokoljárás után visszaküzdötte magát a 12. helyre, ellenben a 20 forduló alatt mindössze 11 pontot gyűjtő északiak változatlanul sereghajtók a Serie B 22 csapatos mezőnyében.

Kisebb melegpetésreaz Ascoli házon kívül 3-1 arányban felülmúlta a többre hivatott Livorno együttesét. A bianconerik már a hatodik percben két gólos előnyben kerültek Andrea Petagna és Daniele Cacia góljaival, melyekkel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. A hazaiak csak a 67. minutumban tudtak szépíteni Nava öngólja jóvoltából, de a hajrában Luigi Giorgi találatával a vendégek állították be a végeredményt. Az Ascoli két vereséget követő sikerével tartja a legjobb kieső helyet, pontszámban beérte a gyengébbik osztályozós csapatot, ellenben az amarantók rossz formája tovább folytatódik, hiszen kilenc mérkőzés óta nyeretlenek, ezalatt mindössze három pontot szereztek három döntetlen jóvoltából.

A Ternana és a Virtus Lanciano 1-1-es döntetlenre végzett egymással. Mindkét találat a második félidőben született, Michele Rigione közeli vezető góljára a vendéglátó gárda Cesar Falletti rövid felszabadítást követő átlövésével tudott válaszolni. Az egy ponttal igazából egyik csapat sem lehet elégedett, a 15. helyen tanyázó szörnyek nem érezhetik magukat teljes biztonságban, a Virtus pedig 15 egységgel változatlanul csak a 21. pozíciót birtokolja és kieső helyen tartózkodik.

A Vicenza-Latina mérkőzés ugyancsak 1-1-re végződött, miután Pasquale Schiattarella vezető góljára a venetóiak a második játékrész elején Cristian Galano jóvoltából feleltek. A két csapat közt ezzel megmaradt az egy pontos különbség a nerrazzurrik javára, jelenleg ez a két együttes foglalja el a legutolsó kettő bennmaradást jelentő pozíciót, a 16-17. helyet.

A két ünnep közt, vasárnap újabb teljes fordulóra kerül sor, amely a bajnokság első felének lezárása lesz.

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik