Több kell!

209253 209253209253 209253
Vágólapra másolva!
2014.01.26. 19:01
Címkék
Szalai Ádám a kispadon kezdte a Schalke 04 idei első bajnokiját, majd csereként 17 percet töltött a pályán. Aki figyelemmel követte a magyar...

Szalai Ádám a kispadon kezdte a Schalke 04 idei első bajnokiját, majd csereként 17 percet töltött a pályán.Szalai Ádám a kispadon kezdte a Schalke 04 idei első bajnokiját, majd csereként 17 percet töltött a pályán.

Aki figyelemmel követte a magyar támadó legutóbbi fél évét, ezen nem lepődik meg. Szalai ölébe kivételes esély hullott, amikor tavaly Klass-Jan Huntelaar, a Királykékek első számú csatára az egész őszi szezonra kidőlt. Mivel szinte minden bajnokin és Bajnokok Ligája összecsapáson kezdőként jutott szóhoz, megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítsa, megvásárlása nem volt hiábavaló.

A kezdet nem is lehetett volna jobb. Első Bundesliga mérkőzésén a Hamburg ellen gólt szerzett, majd a BL-selejtezőben duplával juttatta csoportkörbe csapatát. Az idő előrehaladtával aztán teljesítménye visszaesett. Ennek okait igazából csak ő tudhatja, kívülről úgy tűnt, nem bírja a sorozatterhelést.

Egy olyan játékostól, aki előtte a Mainz színeiben heti egy összecsapáshoz szokott, ez nem meglepő. Ami aggasztóbb, az a pályán mutatott teljesítménye. Amilyen veszélyes Szalai a tizenhatoson belül, sajnos olyan gyenge a mezőnyjátéka. Termete ellenére párharcait a legtöbb esetben elveszíti, sok labdát elad és egy az egyben sem képes megverni a védőket. Pozitívum volt azonban, hogy amilyen jól jött ki a lépés a BL sorozat elején, legalább olyan kulcsszerepet játszott abban, hogy a Baselt legyőzve a Schalke továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Az összkép tehát nem reménytelen, de ennél több kell! Ha Szalai valóban igazolni akarja rátermettségét, akkor össze kell szednie magát. Igaz a keretben egyelőre nincs újabb vetélytársa, de Huntelaar felépült és Jans Keller vezetőedző továbbra sem tűnik a kétcsatáros taktika hívének. A játékpercei tehát előreláthatólag drasztikusan csökkenni fognak. Ha valóban egy klasszis lakozik benne, akkor nem várhat tovább, hogy ezt bebizonyítsa!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik