Bajnok lesz a Vidi

Vágólapra másolva!
2014.03.01. 23:03
Címkék
Legalábbis José Gomes szerint. A székesfehérváriak portugál edzőjének mostanában elmaradhatatlan szokása a bajnoki cím elnyerésének emlegetése...

Legalábbis José Gomes szerint. A székesfehérváriak portugál edzőjének mostanában elmaradhatatlan szokása a bajnoki cím elnyerésének emlegetése, ami nem is lenne probléma, ha az eredmények őt igazolnák.

Csapata azonban már egy jó ideje nem az elvárásoknak megfelelően teljesít. Pedig a bajnokság elejére nem lehetett panasz, 11 forduló után 28 ponttal a Videoton állt az élen, 5 ponttal megelőzve a jelenleg listavezető Debrecent. Számomra ekkor szúrt szemet először José Gomes egyik nyilatkozata, amelyben már-már készpénznek vette a bajnoki címet. Érdekes módon a következő fordulóban a Honvéd 2-1-re nyert Székesfehérváron, a csapat pedig egycsapásra gödörbe került.

A következő mérkőzésen a stabil utolsó Kaposvár leckéztette meg 1-0-ra Nikolicsékat, a 15. fordulóra pedig már a Debrecen került az élre, és az utolsó őszi bajnoki után 4 pontra növelte előnyét. Mi történhetett a Videotonnal a 11. fordulót, azaz október 19-ét követően? A kérdésre úgy látszik a klubnál sem tudják a választ, a téli szünet ugyanis nem sok változást hozott. A tavaszi nyitómeccsen a Vidi elég mérsékelt játékkal 1-1-et játszott idegenben a puszta életben maradásért küzdő, meghatározó játékosait elvesztő, több sebből is vérző Péccsel szemben.

A pontvesztés azt jelenti, hogy a Loki vasárnapi győzelme esetén a két klub közti különbség 6 pontra nő. És mit mond ebben a korántsem rózsaszín helyzetben José Gomes? Hát persze, hogy megnyerik a bajnokságot! És bár a töretlen önbizalom fontos erény, azért erről lassan nem ártana értesíteni a többi csapatot is...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik