Válogatott: volt oka az örömre Viníciusnak az esti edzés után

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 21:37
A Magyar Labdarúgó-szövetség beszámolója szerint Telkiben ma már minden válogatott játékos teljes értékű edzésmunkát végzett. Csapatunk szerdán is két edzéssel készült a szombaton rajtoló új versenysorozatra, a Nemzetek Ligájára.

Kedden még Vinícius és Stieber Zoltán sem tudott a csapattal edzeni, szerdán azonban a Mol Vidi FC utóbbi napokban kisebb sérüléssel bajlódó védője, valamint a Telkibe alig több mint 24 órával korábban megérkező támadó is részt vehetett az esti tréningen.Kedden még Vinícius és Stieber Zoltán sem tudott a csapattal edzeni, szerdán azonban a Mol Vidi FC utóbbi napokban kisebb sérüléssel bajlódó védője, valamint a Telkibe alig több mint 24 órával korábban megérkező támadó is részt vehetett az esti tréningen.

Remélhetőleg a délelőtti gyakorlás volt az utolsó, melyet Marco Rossi szövetségi kapitány nem a teljes keretnek tudott levezényelni. Vinícius az esti tréninget követően széles mosollyal az arcán számolt be arról, hogyan érezte magát.

„Már délelőtt egy kicsit megterheltük a lábam, ami eddig fájt, és szerencsére már akkor sem éreztem fájdalmat, ezért a szakmai és az orvosi stáb úgy döntött, hogy este már a többiekkel edzhetek – fogalmazott a Mol Vidi FC védője. – Szerencsére most este sem éreztem semmi fájdalmat vagy kellemetlenséget, és nagyon örülök, mert így számíthat rám a szakmai stáb, ami azt jelenti, hogy tudom segíteni a csapatot.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
Védők
: Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius (Mol Vidi FC), Lang Ádám (CFR Cluj), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)
Középpályások:
Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Kovács István (Mol Vidi FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna), Nagy Gergő (Bp. Honvéd FC)
Támadók:
Szalai Ádám (Hoffenheim), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros), Eppel Márton (Kajrat Almati)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
18.00, Tampere: Finnország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Görögország
Szeptember 11., kedd
20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45: Finnország–Észtország
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország
A magyar válogatott mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik