Válogatott: U16-osaink ikszeltek Belgiummal

Vágólapra másolva!
2017.09.13. 09:37
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–1-et játszott a belgákkal Telkiben.

Az MLSZ beszámolója szerint a belga együttes a második félidő elején került előnybe, ám az osztrák FV Austria XIII-ban futballozó Mester Csaba a 49. percben egyenlített. A mieink közelebb álltak a győzelem megszerzéséhez, több helyzetük volt, sőt kétszer a kapufa mentette meg a vendég csapatot.

A magyar együttesben Casiadi Soma és Botorok János is szerepet kapott. Mindketten a Székelyföld Labdarúgó Akadémia növendékei. A székelyföldi utánpótlásközpontból eddig Kovács Dánielnek sikerült bemutatkoznia a magyar korosztályos válogatottak valamelyikében.

„Taktikailag és szervezettségben is felvettük a versenyt a belgákkal, a második félidő alapján megnyerhettük volna a meccset. Örülök, hogy a cseréink is minőséget tudtak hozni a játékba, sőt, még javulni is tudtunk. Jó erőfelmérő volt a találkozó, elsősorban védekezésben fejlődtünk a korábbi meccseinkhez képest, a helyzetkihasználáson és fizikálisan viszont még van javítanivaló” – idézi az mlsz.hu Preisinger Sándor szövetségi edzőt.

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Belgium 1–1 (0–0)

Magyarország: Vaits Marcell – Hosszú Zétény, Balogh Botond, Posztobányi Patrik, Bekker Roland – Godány Dominik, Kata Mihály (Kosznovszky Márk, 57.) – Zuigéber Ákos, Major Sámuel (Botorok János, 57.), Mester Csaba (Casiadi Soma, 57.) – Kalmár Benedek (Szalay Szabolcs, 57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik