Válogatott: Senkit sem becsülhetünk le – Szoboszlai

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.11.23. 11:36
null
<p>A pénteki sorsoláson eldőlt, március 26-án Bulgáriában lép pályára a magyar válogatott (Fotó: MTI) </p>
Mint ismert, az Európa-bajnoki pótselejtezőn, hivatalos nevén a Nemzetek Ligája rájátszásában, az első körben Bulgáriában kell győznie a magyar labdarúgó-válogatottnak, hogy aztán az izlandi–román csata győztesével megmérkőzhessen az Eb-szereplésért. A pénteki sorsolás kapcsán Szoboszlai Dominik, Pátkai Máté és a korábbi válogatott, a pályafutása során Bulgáriában is légióskodó Kabát Péter is megszólalt.

 

A válogatott játékosai közül Szoboszlai Dominik osztotta meg lapunkkal a gondolatait.

„Az interneten követtem a sorsolást, szerencsére a lehetséges ellenfelek közül nem a papíron legerősebbet kaptuk – mondta a Salzburg 19 esztendős támadó középpályása. – Ennek ellenére nagyon nehéz meccs vár ránk Bulgáriában, a magyar válogatott egyetlen ellenfelét sem becsülheti le. Nyilván hátrányt jelent, hogy idegenben játszunk, ugyanakkor legalább ekkora előny, hogy továbbjutás esetén hazai pályán küzdhetnénk az Európa-bajnoki részvételért. Csak rajtunk múlik, eljutunk-e oda. Felkészülünk majd az ellenfélből, de ami igazán lényeges, az a saját játékunk. Arról kár beszélni, melyik válogatottal találkoznánk, ha továbbjutunk, amíg nem győztük le Bulgáriát, semmi értelme ezen gondolkodni.”


A labdarúgótól azt is megkérdeztük, hogy a sorsolást követve a csalódást keltő cardiffi vereség vagy a Nemzetek Ligája által kínált javítási lehetőség járt-e a fejében.


„Mindannyian sajnáltuk az elszalasztott lehetőséget, és bár mindenki szeretné elfelejteni a Walestől elszenvedett vereséget, a meccs minden fontos tanulságát magunkkal kell vinnünk, és lehetőleg a javunkra fordítanunk. A lényeg, hogy márciusig van időnk felkészülni a Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyben elérhetjük a célunkat, és kijuthatunk az Európa-bajnokságra. Újabb lehetőséget kaptunk, megpróbálunk élni vele.”

Pátkai Máté, az NB I-es listavezető Mol Fehérvár FC válogatott középpályása klubja honlapjának mondta el véleményét.

„Nem lesz egyszerű feladat. Ha azt mondom, nem biztos, hogy sikerül, mindenki pesszimistának tart majd, ha azt mondom, hogy ott leszünk az Eb-n és végül csalódnunk kell, akkor meg azt mondják, átestem a ló túloldalára. Abban biztos vagyok, esélyünk lesz továbbjutni Bulgária ellen, és mindent meg is teszünk azért, hogy hazai pályán játszhassunk az Eb-részvételért. A bolgároknak nem sikerült jól az Eb-selejtező, de a márciusi összecsapásig még van négy hónap, addig sok minden változhat náluk, meggyőződésem, hogy ők is óriási elánnal készülnek a találkozóra.”

A 16-szoros válogatott Kabát Péter, aki az ezredforduló után a Levszki Szófia csatára volt, így látja az esélyeket:

„Úgy gondolom, tízből kilenc magyar futballszurkoló abban reménykedett, hogy Bulgáriát kapjuk – fogalmazott az Újpest FC sportkoordinátora. – Én is úgy gondolom, hogy talán a lehető legkedvezőbb forgatókönyv valósult meg, de a mai futballban már nincsenek könnyű ellenfelek, a bolgár és a magyar csapatnak is ötven-ötven százalék esélye van. Pontosan tudom, milyen heves vérmérsékletűek a bolgár drukkerek, biztos, hogy pokoli hangulat vár a csapatra Szófiában, ám bízom benne, hogy nyerni tud, mondjuk kettő egyre, és akkor hazai pályán, a telt házas Puskás Arénában kiharcolhatja az Eb-szereplés jogát.”

NEMZETEK LIGÁJA RÁJÁTSZÁS
D-LIGA

ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
18.00:
Grúzia–Fehéroroszország
20.45: Észak-Macedónia–Koszovó
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia/Koszovó

C-LIGA
20.45:
Skócia–Izrael
18.00: Norvégia–Szerbia
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
18.00: Norvégia–Skócia/Izrael vagy 20.45: Szerbia–Skócia/Izrael

B-LIGA
20.45: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
20.45: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

A-LIGA

20.45:
Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik