Válogatott: Nem tört el az ujjam, ez túlzás – Király

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 08:34
Király Gábor, a magyar válogatott kapusa a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában mesélt az Európa-bajnokságról, az ujjsérüléséről, valamint arról, a magyar vezetőedzőknek miben kellene változtatniuk a jövőt illetően.

A 40 éves Király Gábor a válogatott összefogásáról beszélt először.Király Gábor a válogatott összefogásáról beszélt először.

„Mindenki tudta a feladatát, a norvégok ellen ez már érezhető volt, összefogás, egység volt a két meccsen. Azt vettem észre, hogy a legnagyobb érték a tolerancia. A cél érdekében mindent félretettünk. Motiválni senkit sem kellett. Megvoltak a lépcsőfokok. Először a felkészülés, majd jöttek a finomítások, közben ugye felkészülési meccsek. Mindenki átérezte az egész fontosságát.”

„Nem ítélném meg, hogyan védtem az Eb-n. Én magam ezt valószínűleg másképp is látom, mint ahogyan kívülről az emberek. Nem is foglalkozom a kritikákkal, tisztában vagyok a realitásokkal. A belgák elleni meccs után már Mészöly Gézával beszéltem, hogy a Haladás felkészüléséről érdeklődjek. Nem szeretek hátrafelé tekinteni. A dicséret jól esik, a jogosnak vélt kritikákat elfogadom, de én előre haladok, és igyekszem folyamatosan eszerint építkezni.”

„Nem tudnék válaszolni arra, az Európa-bajnokságon melyik félidőnk volt a legjobb. A Belgium elleni találkozó kivételével mindegyik összecsapáson egységesek, fegyelmezettek voltunk. A belgák ellen elfáradtunk, nem tudtunk annyira figyelni. Nagy volt a terhelés, nem volt elég idő kipihenni az előző meccseket. A védekezéssel nem foglalkoztunk annyit, mentünk előre végig, támadtunk. Persze örülök, hogy belekóstoltunk az egész érzésbe.”

Király elárulta, nem igaz, hogy eltört volna az ujja.

„Tisztáznám, nem tört el az ujjam, ez el van túlozva. Ízületi ficam volt ez, de már többször volt ilyen a pályafutásom során. Kisebb fájdalomra nem szoktam edzést vagy meccset kihagyni.”

A kapus elmondta, már tudja, mikor vonul vissza.

„Ennek az időpontja megvan, már eldöntöttem, nincs változás. Viszont még csak most értünk vissza az Eb-ről, most még nem árulom el, majd ha eljön az ideje” – zárta rövidre Király a kérdést.

Király elmondta, véleménye szerint miben kellene változtatni Magyarországon a vezetőedzőknek.

„A magyar edzőknek minőségbeli edzésmunka kellene. A jelenlegiek is jók, csak nem mindegy, hogy hajtjuk végre, hogyan sprintelünk például. Ebben motiváltabbnak kell lenni, fejlődni. A játékosoktól többet kell visszakérni.”

A 107-szeres válogatott kapus elárulta, csak a pályán viseli a már-már „névjegyévé” váló szürke mackónadrágot.

„Számomra ez csak munkaruha, a pályán viselem, máshol nem nagyon. Furcsa lenne, ha otthon, vagy az utcán kellene hordanom. Ez marad a pályára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik