Válogatott: Nem csak a létszámhiány miatt vagyok itt – Eppel

PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLTPIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 09:16
null
Eppel motiváltan várja a selejtezőket (Fotó: Dömötör Csaba)
Hétfőn röviden már idéztük a negyedik A-válogatott meccsére készülő labdarúgót, Eppel Mártont, aki a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire, most lássuk részletesebben is, hogyan készül a kispesti csatár – akire Priskin Tamás és Szalai Ádám hiányában akár főszerep is hárulhat a támadósorban – a Svájc és Feröer elleni vb-selejtezőkre. 

 

Közeleg a vég… Pedig Telkiben hétfőn ragyogó napsütés fogadta a magyar válogatott edzőtáborába érkező labdarúgókat. A levegő fantasztikus, a környék csendes, de érezni, hogy itt a nyár vége. Noha még ragyog a nap, a pulóver, a kiskabát már mindenkinél ott van, a futballisták is melegítőfelsőben közlekednek és készülnek az előttük álló két mérkőzésre. Közeleg a vég…

A SVÁJCIAK ÉHESEK, FERÖER A 3. HELYRE PÁLYÁZIK
„Rettentően éhesek vagyunk a sikerre!” – mondta a svájci válogatott felkészüléséről Vladimir Petkovic, akinek szerződését a minap hosszabbították meg a 2020-as Eb-selejtezősorozat végéig. A szövetségi kapitány szavai is arra utalnak, hogy a szombati mérkőzés házigazdája csoportelsőként akarja kvalifikálni magát a világbajnokságra, és az Oroszország felé vezető úton az utolsó előtti lépést a mieink ellen teheti meg. A megszokottnak mondható keretben csupán két változás van, Edimilson Fernandes és névrokona, Gelson Fernandes hiányzik sérülés miatt, helyettük Breel Embolo és Fabian Frei kapott meghívót. Svájcban különösen Embolo beválogatásának örülnek, ugyanis a Schalke 20 esztendős támadója – sérülés miatt – csaknem egyéves szünet után térhet vissza a válogatottba.
Ami a magyar válogatott jövő keddi ellenfelét illeti: Feröerről nem záporoznak a hírek. A szombaton Lettországot fogadó válogatott úgy számol, hogy Budapesten már a döntetlen is elég lenne neki ahhoz, hogy megőrizze harmadik helyét a csoportban. Ehhez persze a mieinknek is lesz egy-két szavuk – és talán a letteknek is…

A 2018-as világbajnoki selejtezők hamarosan befejeződnek, már csak két mérkőzése van a nemzeti csapatnak. A befejezéshez pedig sajnos már úgy közeledünk, hogy elveszítettük esélyünket a kijutásra, a világbajnokságnak – ellentétben a tavaly nyári Eb-vel – újra nézői leszünk, így kérdéses, milyen motivációval, mennyire tettre készen vág neki a magyar futballcsapat a Svájc és Feröer elleni két összecsapásnak.

„A válasszal nem is kell messzire mennem, én hatalmas motivációval készülök Svájc és Feröer ellen – mondta a kérdés kapcsán Eppel Márton, a Budapest Honvéd támadója. – Úgy érkeztem Telkibe, hogy nagyszerű lehetőség előtt állok ismét, bizonyíthatom, hogy itt a helyem, valóban segítségére leszek a nemzeti válogatottnak. Szokták mondani, a válogatott mérkőzése sohasem lehet tét nélküli, a világbajnoki selejtező még kevésbé nevezhető annak, de alig vártam, hogy elkezdődjön az edzőtábor és a két mérkőzés.”

Érthető a kispesti támadó elszántsága. A Nemzeti Sport is többször foglalkozott azzal, hogy a támadókat tekintve kimondottan nehéz helyzetbe került Bernd Storck szövetségi kapitány. A szurkolók is tudják, eleve nincs túl sok nemzetközi szintű, nívós külföldi bajnokságban meghatározónak számító magyar csatár, és ezúttal még a szűkös merítési lehetőség sem áll a német szakember rendelkezésére. Szalai Ádám sérült, Priskin Tamást kiállították Portugália ellen, így most eltiltását tölti, Németh Krisztián hiányzik, Nikolics Nemanja korábban egyeztetett Bernd Storckkal arról, hogy kihagyja ezeket a mérkőzéseket, és klubcsapatára, a Chicago Fire-re koncentrál, így Eppel Márton mellett a ferencvárosi Böde Dániel és a diósgyőri Ugrai Roland kapott meghívót.

„Többször is meghívót kaptam a keretbe, amikor a most hiányzó támadók is itt voltak, ez azt jelzi számomra, hogy a szövetségi kapitány korábban is bízott bennem. Azaz nem csak a létszámhiány miatt vagyok itt, ez pedig önbizalmat ad nekem” – folytatta Eppel Márton.

„Aki a válogatottban játszik, azon mindig van nyomás. Ezt el kell tudni viselni, és természetesen nekem is eszembe jutott, több hiányzó van, így most lehetőségem lesz megmutatni magam. Tudom, tudjuk, hogy Svájc nagyon erős ellenfél, de van miért visszavágnunk, szerintem a két csapat budapesti mérkőzésén jól futballozott a válogatottunk. Magától értetődik, szeretném meghálálni a kapitány bizalmát, és mindent megteszek azért, hogy jó játékkal és főleg góllal segítsem a csapatot. Bizakodó vagyok. Ha új közegbe kerülök, kell egy kis idő, hogy megszokjam a társaságot, a körülményeket. A klubcsapatokban is mindig szükségem volt néhány mérkőzésre, hogy feloldódjak, otthon érezzem magam, és az elvárt teljesítményt nyújtsam. Nem először vagyok a válogatott keret tagja, többször pályára léphettem, és úgy érzem, az idő, ami az ismerkedéshez, megszokáshoz kell nekem, már eltelt, ezért bízom abban, hogy jó játékra leszek képes a szombati selejtezőn.”

S hát kitől várjanak a szurkolók jó teljesítményt, ha nem a gólkirálytól? Más kérdés, hogy nem Eppel Márton az első futballista, aki a saját bőrén érezheti, nagyon más a futball a nemzetközi mérkőzéseken, mint a magyar élvonalban.

„Az NB I-ben is mindenki fut, hajt, akar, de a nemzetközi mérkőzések egészen más tempóban zajlanak – mondta még a kispestiek gólkirálya. – Sokkal gyorsabban kell gondolkodni, és fizikailag is teljesen más az igénybevétel. Anélkül, hogy bárkit megbántanék, de más egy magyar bajnokin futballozni, mint Portugália ellen játszani úgy, hogy emberelőnyben van az ellenfél. Sokkal képzettebb, labdabiztosabb, gyorsabb játékosokkal találja magát szemben az ember. Belül mégis úgy éreztem, ha minden héten ilyen tempójú mérkőzéseken futballozhatnék, hozzászoknék a ritmushoz. Ettől függetlenül az NB I-ből is ki lehet tűnni, és azon vagyok, hogy ezen a két világbajnoki selejtezőn is megmutassam, igenis lehet rám számítani.”

A Svájc és Feröer ellen készülő 24-es magyar keret tagjai
Kapusok: Gulácsi Péter
(RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila* (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon FCO – Franciaország), Szabó János (Paksi FC)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs* (al-Vahda – Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK)
*Eltiltás miatt Svájc ellen nem játszhat.

VB 2018, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
2017. október 7., szombat
18.00: Feröer–Lettország
20.45: Svájc–Magyarország

20.45: Andorra–Portugália

10. FORDULÓ
2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 8 8 18– 3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28– 4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11– 9 +2 10
4. Feröer 8 2 2 4 4–15 –11 8
5. Andorra 8 1 1 6 2–17 –15 4
6. Lettország 8 1 7 3–18 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik