Válogatott: Meglátjuk, Dzsudzsák kezdő lesz-e a finnek ellen – Inguscio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.15. 23:16
null
Cosimo Inguscio győzelemre vezette a válogatott Észtország ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Miután a magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–0-ra legyőzte Észtországot, az eltiltott Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő Cosimo Inguscio értékelte a látottakat. Az olasz szakember szerint megérdemelten nyertünk.



„A mérkőzésen azt kaptuk vissza a játékosoktól, amit a felkészülés alatt gyakoroltunk. Megérdemelten győztünk – így Cosimo Inguscio, aki az eltiltott Marco Rossi helyett irányította a válogatottat. – Az ellenfélnek csupán egy veszélyes helyzete volt. Örülök, hogy nem kaptunk gólt.”

„Dzsudzsák Balázs képességeivel tisztában vagyunk. Vártuk, hogy a klubjában rendszeres játéklehetőséget kapjon. Még nem tud kilencven percet futballozni válogatott szinten, de ebben a húsz-huszonöt percben is hozzátett a játékunkhoz. Meglátjuk, hogy a következő találkozón kezdő lesz-e. A stábtagokkal és Marco Rossival természetesen igyekeztünk minden forgatókönyvre felkészülni, ám az érdem elsősorban a szövetségi kapitányé” – válaszolta az olasz szakember a Nemzeti Sport Online kérdéseire.

„A labdarúgásban nem lehet mindent megjósolni. Akadtak olyan szituációk, melyek során Rossi nélkül kellett döntenünk. Meghatározó döntést azonban nem kellett hoznunk. Az elmúlt hét évben már kiismertem annyira Marco Rossit, hogy tudjam, milyen elvek alapján gondolkodik” – mondta Inguscio a Nemzeti Sport felvetésére.

„Találkoztam Rossival a lefújás után. Természetesen ő is boldog volt. Szép estén vagyunk túl” – zárta gondolatait Rossi segítője.

Cosimo Inguscio sajtótájékoztatója:

„A magyar csapat hasonlóan játszott, mint Tallinnban, ám ma jobb volt nálunk. Támadásban sok problémánk akadt. Arra számítottunk, hogy Dzsudzsák Balázs kezdő lesz, de persze más játékosokra is készültünk. Nekünk is számos sérültünk van, a kispadunk kissé rövidebb volt a szokásosnál, emiatt sem tudtunk olyan szinten futballozni, ahogy szoktunk. Az utolsó, görögök elleni meccs fontos számunkra. Nehéz összecsapásra számítok, ám természetesen szeretnénk jó eredményt elérni a kiesés ellenére” – összegzett röviden Martin Reim, az észtek szövetségi kapitánya.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 8000 néző. V: Enea Jorgji (albán)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D. (Dzsudzsák, 65.), Kalmár (Kleinheisler, 84.), Kovács I. – Szalai (Böde, 76.). Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio
ÉSZTORSZÁG: Aksalu – Teniste, Vihmann, Tamm, Pikk – Antonov, Dmitrijev – Luts (Puri, 77.), Vassiljev (Purje, 82.), Ojamaa (Zenjov, 60.) – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Martin Reim
G: Orbán (8.), Szalai (69.)

A csoport másik mérkőzésén
Görögország–Finnország 1–0 (Granlund 25. – öngól)

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
Görögország–Finnország 1–0
MAGYARORSZÁG–Észtország 2–0
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 5 4 1 5–1 +4 12
2. Görögország 5 3 2 4–4 0 9
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 7–6 +1 7
4. Észtország 5 1 4 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik