Válogatott: Matthäus kritizálta Dárdait, aki nem hagyta magát

Vágólapra másolva!
2015.03.26. 12:29
null
Dárdai Pál más módszerekkel dolgozik, mint Lothar Matthäus (Fotó: Action Images és Szabó Miklós)
„Dárdai Pál megvédte magát a Matthäus-kritikával szemben” címmel közölt anyagot a Berliner Zeitung című német lap, amelyben arról számol be, hogy a korábbi Bayern München-legenda, a nationalelf szereplési csúcstartója megkérdőjelezte, Dárdai képes-e egy fenékkel két lovat megülni. A Hertha BSC edzőjeként és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként funkcionáló tréner válaszolt korábbi kapitánya kételyeire.

 

„Dárdai Pál kettős szerepe, az, hogy jelenleg a magyar válogatottal dolgozik a Hertha helyett, veszélyes. Különösen most, közvetlenül a Paderborn elleni fontos párharc előtt” – nyilatkozta a Bildnek Lothar Matthäus utalva rá, hogy a berliniek mindössze öt ponttal előzik meg a kieső helyen tanyázó riválist.

A cikk kiemeli, hogy Matthäus 2004 és 2006 között szintén irányította a magyar nemzeti csapatot, azt azonban nem teszik hozzá, hogy a legutóbb a bolgár válogatott mellett dolgozó szakember – aki sosem volt Bundesliga-edző – idővel lemondott Dárdai szolgálatairól, mert szerinte „lejárt az ideje”.

Dárdai visszautasította a világbajnok kritikáját, a február eleje óta a Herthát és a válogatottat párhuzamosan irányító berlini legenda a Kickernek válaszolt a nyilatkozatra. „Matthäus korábban minden munkát egyedül végzett. Nekem ennél könnyebb a helyzetem” – jelentette ki Dárdai.

A cikk hozzáteszi: a 39 éves edző a válogatottnál valóságos szakemberarmadával vette körbe magát, jelentős stáb jelenti a hátterét, ráadásul sportigazgatóként immár az általa jól ismert Bernd Storck is a szövetségnek dolgozik, míg a Herthánál Rainer Widmayer és Admir Hamzagic segíti, távollétében pedig a vb-ezüstérmes John Heitinga tapasztalataira is számít.

A BZ ír arról is, hogy Dárdai kettős szerepe egyáltalán nem egyedülálló a labdarúgás történetében, korábban például Guus Hiddink is egyszerre irányította a Chelsea-t és az orosz válogatottat, míg Rinus Michels a Barcelona és a holland válogatott kispadján ért el eredményeket.

Az elmúlt napokban a Nemzeti Sport Online is foglalkozott vele, hogy német sajtóhírek szerint a Hertha a nyártól véget vetne Dárdai kettős szerepének, amire a kapitány úgy reagált, nem tudja, pontosan mi van a szerződésében.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A GÖRÖGÖK ELLEN

KAPUSOK
Bogdán Ádám
(Bolton Wanderers – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)

VÉDŐK
Fiola Attila
(Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Győri ETO FC), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Elek Ákos
(Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Hajnal Tamás (Ferencváros), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)

TÁMADÓK

Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

BIZTONSÁGI TARTALÉKOK

Bartha László (Paksi FC), Böde Dániel (Ferencváros), Forró Gyula (Újpest FC), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg – Ausztria), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Varga József (Debreceni VSC-Teva)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Lafferty 88.)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai Á. 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország, 20.45

Észak-Írország–Finnország 18.00
Románia–Feröer 18.00

Június 13.:
Finnország–Magyarország, 18.00

Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia, 20.45

Görögország–Finnország 20.45
Feröer–Észak-Írország 20.45

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik