Válogatott: Málta, Feröer, Andorra – a legkínosabb szégyenfoltok

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 11:35
null
Ősszel Feröer, most Andorra kapuját nem tudtuk bevenni (Fotó: NS-archív)
„Szégyen, gyalázat", „futballtörténelmi mélypont”, „története legkínosabb veresége". Nem fukarkodik a negatív jelzőkkel a magyar sajtó a futballválogatott Andorra elleni idegenbeli 1–0-s veresége után, ami érthető. Az európai miniállamok közül játszottunk már korábban döntetlent Liechtensteinnel, kaptunk ki Máltától, ám Andorránál egyértelműen kisebb „futballnemzet" gyakorlatilag nem maradt az öreg kontinensen – hacsak a svájci gárdisták alkalmanként összeálló vatikáni csapatát nem erőltetjük ide. Minik elleni kudarcösszegző.

A legutóbbi ilyen keserű pirula még élénken élhet bennünk, hiszen az Európa-bajnoki eufóriából gyorsan kijózanított a Storck-csapat Feröer elleni 2016. szeptember 6-i gól nélküli döntetlenje (0–0). Pedig az elmúlt években épp annak köszönhette előrelépését válogatottunk, hogy a kötelezően megnyerendőnek tartott mérkőzéseken, ha olykor szenvedősen is, de üzembiztosan szállította a három pontokat. 2012 szeptemberében például a mostani ellenfél Andorrát simán ütöttük ki Egervári Sándor irányításával 5–0-ra idegenben: Juhász Roland, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Priskin Tamás és Koman Vladimir voltak a gólszerzők. Az akkor pályára lépők közül péntekre csak Dzsudzsák Balázs maradt hírmondónak a címeres mezben.

Ha a „minik” elleni nagy csalódásokat keressük, akkor először is 2006. október 11-ig kell visszalapozni, amikor André Schembri – jócskán vastagabb betűkkel, mint bármelyik későbbi, Ferencvárosban vésett mozdulatával – Király Gáborral szembeni két góljával beírta magát a magyar futballtörténelembe. Torghelle Sándor találata szépségtapasznak sem volt jó (1–2), Bozsik Péter szedte is a sátorfáját a szigetországi kiruccanás után. Pedig játékosai közül később Király mellett Juhász Roland és Gera Zoltán is megjárta az Eb-t, és Dárdai Pálnak, illetve Szabics Imrének is jócskán volt – igaz, már a pálya mellől – köze ahhoz, hogy egy évtizeddel később a franciaországi kontinensviadalig jutott a csapat.

A máltai kudarc

Bár a vereséget megúsztuk, az 1999. szeptemberi, Liechtenstein elleni döntetlent sem jegyzik az aranylapokra a magyar futballtörténelem históriásai, hiszen együttesünk képtelen volt a kapuba találni Vaduzban. Nem véletlen, hogy Bicskei Bertalan a 0–0 után edzői pályafutása legkellemetlenebb momentumának aposztrofálta a meccset.

Pedig Bicskeinek azt megelőzően is volt már kínos pillanata a válogatott kispadján, ugyanis az 1988–1989-es világbajnoki selejtezők során az ő keze alatt játszotta a második döntetlent Málta ellen a válogatott (Budapest, 1989. április: 1–1). Az újra beköszönő Carmel Busuttil nevét már négy hónappal előtte sokan egy életre megjegyeztük, amikor a kispadra pár hónappal azt megelőzően visszatérő Mezey György az idegenbeli szomorú iksszel végképp búcsúzott a nemzeti tizenegytől (Valletta, 1988. december: 2–2).

SZAVAZÁS

Ön szerint az alábbiak közül melyik a futballválogatott legkínosabb eredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Akkor ezek az eredmények legalább olyan sokkolóak voltak, mint most az Andorra és Feröer elleniek, a kilencvenes évekre pedig valósággal állandósultak a „szégyentabletták". Mert Izland például kevésbé számít ugyan miniállamnak – bár lélekszáma szerint (majdnem) az a kategória –, ám 20-25 éve megközelítőleg sem büszkélkedett olyan futballkultúrával, mint ma, 1992 és 1995 között mégis „sikerült” sorozatban háromszor is kikapni a szigetországiaktól tétmérkőzésen (vb-selejtező – Budapest, 1992. június: 1–2; Reykjavík, 1993. június: 0–2; Eb-selejtező – Reykjavík, 1995. június: 1–2).

1992-ben hazai pályán kaptunk ki Izlandtól

Az első vereség hozzájárult Jenei Imre szövetségi kapitány idő előtti távozásához (noha nem konkrétan ebbe a fiaskóba bukott bele, utána még 10 hónapig ő irányította az együttest), és a visszavágón már a négy meccsre megbízott Puskás Ferenc ült a kispadon. Az Izland elleni harmadik vereség alkalmával Mészöly Kálmán volt a szövetségi kapitány, neki azt követően még négy mérkőzés jutott, köztük zárásként az Izland elleni visszavágó, amelyet 1–0-ra megnyertünk.

Az Andorrától elszenvedett vereség után az európai mini futballválogatottak közül Luxemburg ellen még makulátlan a magyar mérleg (10–0–0; 47–10-es gólkülönbség), San Marinótól gólt sem kapott (4–0–0, 19–0), az UEFA-taggá 2013-ban váló Gibraltárral pedig egyelőre nem találkozott.

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA

B-csoport

ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)
Andorra la Vella,Nemzeti Stadion.Vezette:Kalogeropulosz (görög)
ANDORRA:J. Gómes – C. Rubio, Llovera, Lima, San Nicolás – Vales, Rebés – Clemente (Riera, 83.), Pujol (J. Ayala, 88.), A. Martínez – Aláez (Maneiro, 68.).Szövetségi kapitány:Koldo Álvarez
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber Z. (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai R., 71.) – Eppel.Szövetségi kapitány:Bernd Storck
Gólszerző:Rebés (26.)

A csoport többi pénteki mérkőzésén
Feröer–Svájc 0–2
Lettország–Portugália 0–3

AZ ÁLLÁS
1. Svájc6612– 3 +918
2. Portugália65122– 3+1915
3. MAGYARORSZÁG6213 8– 7 +1 7
4. Feröer6123 2–10 –8 5
5. Andorra6114 2–13–11 4
6. Lettország615 2–12–10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik