nemzetisport.hu 2017.09.09 09:29 Frissítve: 2017.09.09 10:00

Válogatott: Le a kalappal a játékosok előtt – Kalmár

Bár a kilencszeres magyar válogatott Kalmár Zsolt nem került be Bernd Storck legutóbbi keretébe, a DAC középpályása a televízión keresztül figyelemmel követte az eseményeket, és tetszett neki, amit a magyar csapattól látott.

 

„Egyik találkozóra sem tudtam kimenni, így a képernyőn követtem figyelemmel a meccseket. A lettek ellen nagyszerűen játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, és számos helyzetet kidolgoztunk. A portugálok ellen kicsit balszerencsés volt a gárda, hiszen elég hamar összeszedtünk egy piros lapot, és attól kezdve nehezebb volt támadnunk. Szerintem még így is jó eredményt értünk el az Európa-bajnok ellen. Le a kalappal a játékosok előtt, és ezen az úton kell tovább mennünk. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk” – értékelte a nemzeti tizenegy szereplését a DAC hivatalos oldalának a középpályás, aki márciusban 22 percet játszott a Portugália–Magyarország vb-selejtezőn, majd júniusban is tagja volt a csapatnak. Ekkor az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen egy félidőt töltött a pályán, majd a kispadról nézte végig, ahogy társai vereséget szenvedtek Andorrában.

A DAC-hoz nyáron csatlakozó futballista a szlovák élvonal legutóbbi három fordulójában 194 percet játszott, a bajnoki címvédő zsolnai MSK Zilina ellen gólt szerzett és gólpasszt adott. A dunaszerdahelyiekre az eperjesi Tatran vár a hétvégén.

„Az ellenfél főként kontrákra játszik, gyors játékosai vannak. Stabil védelme van, amit nehéz feltörni. Sok kreativitásra és rövid passzos játékra lesz szükségünk – ezen dolgozunk egész héten. Reméljük, hogy megtaláljuk a rést, és az elején sikerül betalálni, ezzel könnyebbé tesszük a mérkőzést. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot.”

„Ehhez szurkolóink segítségére is szükség lesz. Kérem, hogy az elejétől kezdve buzdítsanak minket, és hajszoljanak bele a győzelembe. Ez nagyon fontos lesz, akárcsak a Zsolna ellen volt. A szurkolók plusz motivációt jelentenek a számunkra, és remélem, hogy ugyanolyan hangzavar lesz, mint a bajnokcsapat ellen volt” – tette hozzá Kalmár.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.22 23:44:17

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Marad a felkészülés, de mire is?

2017.09.21 22:29:50

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Hadd ne kezdjünk e helyütt részletes felsorolásba, hogy Kovács Attila milyen elképesztő, dilettáns, szégyenteljes döntésekkel, módszerekkel, machinációkkal, otrombaságokkal írta be örökre a nevét a magyar labdarúgás történetének legsötétebb lapjaira.

2017.09.19 23:46:32

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA szemszögéből valamennyi lépés érthető.

2017.09.18 22:48:03

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A közönség a magyar címert szereti, a hazájáért rajong, és ezt fejezi ki minden egyes sporteseményen.

2017.09.17 23:45:14

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Turgenyev szerint »az egyetlen dolog, ami számít az életben, magadat a második helyre tenni«, s bár nem hinném, hogy Lajos bá és Józsi bá kívülről fújta volna a klasszikus orosz író műveit, gondolatait, tetteik mindenesetre szinkronban voltak velük.