Válogatott: Kovács István és Sallai Roland sem edzőtáborozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.21. 20:04
null
Hétfőn újabb tesztek és edzés szerepel a programban (Fotó: Földi D. Attila)
Vasárnap kora délután megkezdődött az Eb-résztvevő labdarúgó-válogatott első idei felkészülési edzőtáborozása Telkiben, a meghívottak közül ketten nem tudtak elutazni.

 

Bernd Storck szövetségi kapitány keretében a csapat alapemberei mellett olyanok is helyet kaptak, akik már a hosszabb távú építkezés jegyében kaptak meghívót. A múlt héten megadott 26 fős névsorból Kovács István (Videoton FC) és Sallai Roland (Puskás Akadémia FC) hiányzik, ők sérülés miatt végül nem tudtak csatlakozni a többiekhez.

A mai találkozót követően az első felmérések következtek, majd egy regenerációs edzés szerepelt a programban. Hétfőn újabb tesztek és edzés szerepel a programban. Amint arról korábban már beszámoltunk: az eredeti tervekhez képest változás, hogy Bernd Storck kedden délután visszaengedi a játékosokat klubjaikhoz, ezzel is segítve az NB I-es csapatok felkészülését az előttük álló feladatokra.

„Nagyon örülök, hogy újra együtt van a csapat, és ezzel megkezdjük a felkészülést az Európa-bajnokságra, még ha a légiósokat most nélkülözni is kell az összetartásról. Szerencsére nagyon jó a hangulat, láthatóan nagyszerű a csapatszellem a csapaton belül” – nyilatkozta Bernd Storck az mlsz.hu-nak.

AZ EDZŐTÁBORRA MEGHÍVOTT JÁTÉKOSOK
Kapusok:
Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergő (Vasas)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Bese Barnabás (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Leandro (Ferencváros)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Ferencváros), Holman Dávid (Debreceni VSC-Teva)
Támadók: Bódi Ádám (Debreceni VSC-Teva), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Mervó Bence (Sion – Svájc)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik