Válogatott: Juhász szerint Leekensszel megismétlődhet a Dárdai-féle csoda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 08:59
Juhász Roland a válogatott szünetben nyugodtan hátradőlhet egy kicsit, a Marko Nikolics vezette Videoton ugyanis vezeti az NB I-et, és – mint azt a védő a DIGI Sport híradójának elmondta – ez meghozta a kedvét a folytatáshoz. Belgiumból jól ismeri Georges Leekenst, jó pedagógusnak tartja, és úgy véli, az új kapitánnyal akár rögtön eredményes lehet a nemzeti csapat – csakúgy, mint Dárdai Pál idején.

Juhász Rolandnak 34 évesen is remekül megy a játék a magyar bajnokságban, együttese, a Videoton pedig vezeti a bajnokságot. Juhász Rolandnak 34 évesen is remekül megy a játék a magyar bajnokságban, együttese, a Videoton pedig vezeti a bajnokságot.

„Az új edző érkezésével tényleg nagyon élvezem a futballt, jó a csapat, szerencsére az élen állunk a tabellán. Erőnlétileg még nagyon jól érzem magam, ezért arra gondoltam, hogy miért ne folytathatnám még egy évig?” – nyilatkozta a hátvéd.

Nemzeti mezben összesen 95-ször szerepelt, és bár már visszavonult, nem szakadt el a válogatottól.

„Az egyik legjobb barátom, Németh Krisztián jelenleg is ott van, úgyhogy naprakész vagyok az információk terén. Örülök, hogy Szélesi Zoli erre a két meccsre megkapta a válogatottat, ő tényleg nagyon nagy segítség volt a csapat mellett, bízom benne, hogy élni tud a lehetőséggel” – mondta a Sport 24-nek.

A korábban az Anderlechtben futballozó Juhász és az új szövetségi kapitány, a belga Georges Leekens testközelből ismerik egymást. Amikor lehetséges érkezőként négy éve felvetődött az edző neve, akkor dicsérte Juhász Rolandot, de a védő is figyelte a szakembert.

„A személyes találkozókon egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg benne. Neki is óriási segítség, hogy most van ideje testközelből látni a játékosokat, és akkor a közös munka már úgy kezdődik el, hogy jobb a rálátása a csapatra" – fogalmazott Juhász, arra célozva, hogy Leekens csak a következő két felkészülési találkozó után lesz a gyakorlatban is szövetségi kapitány, addig a Juhásznál mindössze egy évvel idősebb Szélesi Zoltán vezeti az együttest.

„Zoli miatt külön szurkolok a csapatnak, és azt se felejtsük el, hogy ez a két meccs azért is nagyon fontos, mert befolyásolja, milyen kalapból sorsolnak majd ki az Eb-selejtezőkre. Én mindig azt vallottam, hogy válogatott szinten nincsen barátságos mérkőzés, bármennyire is ilyenkor picit bátrabban próbálkoznak az edzők.”

Juhász Roland szerint Dárdai Pálhoz hasonló karizmatikus kapitányra van szüksége a válogatottnak, akit Leekens személyében meg is kapott az együttes.

„Egy erős pedagógiai érzékkel rendelkező tréner kell a válogatott élére, ő ilyen, és ez mindenképpen megkönnyíti majd a dolgát. Azért Pali példáján látjuk, vele is az történt, hogy egyből egymásra hangolódott a csapat és az edző, és meg is láthattuk, hogy ennek milyen korán meglett az eredménye. Én ismét ilyesmiben bízom, és abban is, hogy hasonlóan eredményes lehet a csapat.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 9. (csütörtök), 20.00: Luxemburg–Magyarország
November 14. (kedd), 20.15: Magyarország–Costa Rica

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők:Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Szabó János (Paks), Vinícius (Videoton)
Középpályások:Balogh Balázs (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton)
Támadók:Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Priskin Tamás (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik