Válogatott: Ilyen stílus ellen is kell tapasztalat - Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.06. 23:19
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Kuvaitot. Egervári Sándor szövetségi kapitány az összecsapást követően a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, az ilyen ellenfelek elleni tapasztalatok is kellenek a csapat számára, ha világversenyeken akár részt venni, és örömét fejezte ki Lovrencsics Gergő jó debütálásával kapcsolatban. Dzsudzsák Balázs szerint nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztak, de nagy erősségünket kihasználva végül sikert a kötelező győzelmet hozni.



„Hiába hangsúlyoztuk, hogy gyors és jól cselező az ellenfél, az első félidőben jó néhány alkalommal meg tudott lepni minket. A második félidőben már jobban játszottunk, ha nem is túl meggyőző játékkal, hiszen több hiba is becsúszott, de győzelemnek tudunk örülni” – nyilatkozta a mérkőzést követően Egervári Sándor a Sport TV-nek. A magyar válogatott szövetsége szerint nem volt azzal gond, hogy a játékosok nem hitték el, hogy veszélyes lehet az ellenfél.

„Hiába hangsúlyoztuk, hogy gyors és jól cselező az ellenfél, az első félidőben jó néhány alkalommal meg tudott lepni minket. A második félidőben már jobban játszottunk, ha nem is túl meggyőző játékkal, hiszen több hiba is becsúszott, de győzelemnek tudunk örülni” – nyilatkozta a mérkőzést követően Egervári Sándor a Sport TV-nek. A magyar válogatott szövetsége szerint nem volt azzal gond, hogy a játékosok nem hitték el, hogy veszélyes lehet az ellenfél.

„Nyilvánvalóan ezzel a futballkultúrával ritkán találkoznak az európai csapatok. Jó volt ezt megtapasztalni a pályán a játékosoknak is. Ha világversenyeken szeretnénk részt venni az elkövetkezendő években, akkor nyilván az ilyen típusú csapatokkal szemben is kellenek a tapasztalatok” – folytatta Egervári, akit a félidei cserékről is faggattak.

„Voltak szerkezeti problémáink is, többek között ezért is cseréltünk. Nem tudtuk az ellenfél védelme és középpályássora közé bekerülni sokszor, Németh Krisztián visszalépésével ez jobban működött a második félidőben. De egyébként is terveztem Lovrencsics Gergőéknek lehetőséget adni, örülök, hogy élt ezzel – tette hozzá, majd kitért Kanta Józsefre is. – A csupa szív játékával ott volt, jól is irányított. A mai nap több pontatlan indításunk volt, talán neki is több, mint a klubcsapatában, de ehhez nyilván kellett az a nagyon gyors, mozgékony ellenfél, amely megakadályozta a jó átadásokat.”

„Roppant kellemetlen ellenfél volt, felvállalták a játékot. Látszott, hogy minden egyes mozdulatot felelősség nélkül bevállaltak, gondolok itt arra, hogy hátul is bevállalták a cselezést. Ettől függetlenül megérte, hogy ezt a meccset kötöttük le, hiszen úgymond megint azzal kellett szembesülnünk, hogy a kötelezőt kell hoznunk. Ha nehezen is, de úgy gondolom, a nagyon nagy erősségünket, a rögzített szituációkat kihasználtuk, és ha egy kicsit pontosabban játszunk elöl, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenki jobban örülne, de a lényeg az, hogy győzelmet tudtunk itthon aratni. Nagyon remélem, hogy a nézők azért élvezték, amennyire lehetett, és hogy az ősszel azért sokkal pontosabban fogunk játszani” – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs. A Dinamo Moszkva játékosának azt is felvetették, hogy az első félidőben nem nagyon cserélt helyett Gyurcsó Ádámmal a szélen.

„Nem, az első félidőben nem nagyon cseréltünk. Az Ádi is sokat volt játékban, próbáltunk a szélen megbontani az ellenfelet. Voltak neki azért lehetőségei, voltak beadásai, nyilván a második félidőben én is azt mondom, hogy sokkal jobban ment a bal oldalon, többször is kerültünk mögéjük, több helyzetet dolgoztunk ki, több beadásunk volt, úgyhogy gyakorlunk, aztán majd Sanyi bácsi eldönti, melyik az a szerkezet, amelyikben a csapat veszélyesebb és hatékonyabb.”

A bődületes kapufa utáni 16-oson belüli összeomlással kapcsolatban Dzsudzsák a következőt felelte:

„Hát igen, nem volt azért könnyű hetem – mondta mosolyogva. – Igazából talán emiatt egy picit azt hittem, hogy megérdemeltem volna, hogy bemenjen annyi rossz után, de így is szerencsésnek mondhatom magam. Nagyon örülök neki, és nagyon köszönöm, hogy a csapatkapitánya lehettem a válogatottnak. Remélem, hogy az ősszel bemegy, és az sokkal fontosabb lesz” – zárta mondandóját Dzsudzsák.

 

Legfrissebb hírek

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
42 perce

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
Tegnap, 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Inkább behelyezi, mint belövi: születésnapos az első magyar vb-gól!

Minden más foci
2026.05.27. 10:20
Ezek is érdekelhetik