Válogatott: futballmániás főnöke elengedte ellenfelünk védőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 08:55
Futballmániás főnöke van Atli Gregersennek, a feröeri válogatott védőjének, így elengedte őt a Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

Sokáig csak a minden meccsén fehér gyapjúsapkában védő kapus, Jens Martin Knudsen kapcsán lehetett hallani a feröeri labdarúgásról. Ehhez képest Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya a héten arról beszélt, hogy egygólos győzelemmel már elégedett lenne csütörtök este, Gera Zoltán pedig úgy látja, hogy meglehetősen rövid idő alatt rendkívül sokat fejlődött a szigetország labdarúgása.

„A legendás kapus a mai napig nagy népszerűségnek örvend Feröeren, minden futballszerető ember ismeri a nevét – mondta Atli Gregersen, a feröeri válogatott védője a Nemzeti Sportnak. – Baráti viszonyban vagyunk, korábban a válogatottnál is dolgozott másodedzőként. Idővel aztán saját halászcéget alapított, az igazgatói teendők mellett pedig már nincs ideje a futballra. Azt ugyanakkor érzem, hogy már nemcsak a legendás kapus jelenti a közvélemény számára a feröeri labdarúgást. Ami Dzsudzsák Balázs szavait illeti, szerintem csak a közönséget akarta lehűteni. A szurkolók ugyanúgy azt várják, hogy a magyarok átgázoljanak rajtunk.”

A feröeri válogatott tett is az egyre növekvő elismerésért, a csoportban kétszer is legyőzte Görögországot, és a magyar, a finn, valamint a román csapatnak is kellemetlen perceket okozott.

„A titkunk? Egyszerűen mindenki bolondul a futballért. Lars Olsen szövetségi kapitány szakított a korábbi ívelgetős játékkal, elhitette velünk, hogy képesek vagyunk a földön járatni a labdát. Több tehetséges fiatal tagja a keretnek, remekül kiegészítik egymást a Feröeren játszó labdarúgókkal, valamint a külföldön profiskodó játékosokkal. A sikeresebb szereplés a gyerekekre is jó hatással van: a kilencéves fiam osztályába tizenhét srác jár, és mindannyian fociznak.”

A harminchárom éves védő korábban Dániában és Skóciában is szerepelt, jelenleg Turi Géza csapattársa a Víkingurban, mellette egy munkanélkülieket segítő cég dolgozója.

„Irodai munkám van, nem egyszerű elkéredzkedni az idegenbeli túrákra. Az a nagy szerencsém, hogy a főnököm is futballmániás, így elnézi a hiányzásaimat. Mindenesetre, ha már itt vagyunk, nem szeretnénk pont nélkül távozni. Odahaza negyvennyolcezer feröeri hisz abban, hogy nyerhetünk, a tavalyi, Magyarország elleni meccsből kiindulva megértem őket.”

„Azon a találkozón a magyar válogatottra volt jellemző a defenzív futball, ám elismerem, nekünk sem volt sok helyzetünk. Egy góllal kikaptunk, no de miért ne alakulhatna ezúttal fordítva? A feröeriek évekig emlegették, amikor válogatottunk ezerkilencszázkilencvenben egy nullára legyőzte Ausztriát. Olyan teljesítményt akarunk nyújtani, hogy a mostani csapatra is emlékezzenek húsz év múlva.”

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)

Finnország–Feröer 1–0 (Pohjanpalo 23.)
Románia–Görögország 0–0

 

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik