Válogatott: Dárdai volt a nemzeti csapat kulcsa – Horváth F.

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 14:32
Horváth Ferenc, korábbi 32-szeres magyar válogatott labdarúgó (és az előző szezonban a Videoton vezetőedzője) elmondta, meglátása szerint mi változott az utóbbi hónapokban a nemzeti csapatnál, és minek tudható be a válogatott nagyszerű Európa-bajnoki szereplése.  

„Meglepődtem a történteken, főleg, mert a magyaroktól kevesebbet, három csoportellenfelünktől többet vártam – idézi a 43 esztendős Horváth Ferenc szavait a vaol.hu. – Ebben a menetelésben nagyon fontos volt az első összecsapás, főleg az, hogy ilyen módon tudtunk nyerni. A játékosoknak és a szurkolóknak is óriási lökést adott, hogy igenis van keresnivalónk az Európa-bajnokságon. Megítélésem szerint a következő két csoportmeccs egyértelműen az osztrákok elleni sikernek volt köszönhető.”Horváth Ferenc szavait a vaol.hu. – Ebben a menetelésben nagyon fontos volt az első összecsapás, főleg az, hogy ilyen módon tudtunk nyerni. A játékosoknak és a szurkolóknak is óriási lökést adott, hogy igenis van keresnivalónk az Európa-bajnokságon. Megítélésem szerint a következő két csoportmeccs egyértelműen az osztrákok elleni sikernek volt köszönhető.”

Horváth elmondta, miben látja a változást a válogatottnál.

„A fejekben, mentálisan történt valami. A játékosok végre elhitték, hogy helyük van az Eb-n, valamint hatalmas lelki pluszt ad nekik, hogy az egész ország, teljes mellszélességgel támogatja őket.”

„Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen kellett a válogatottnak egy kiváló felkészítés, de a legnagyobb dolog egyértelműen a gátak átszakadása. Neveltetésünk miatt minden magyar sportolóban kishitűség van – az Eb előtt is rengetegen hangoztatták, hogy nincs semmi keresnivalónk az Eb-n. A hazai közeg negatív, ez kihat a játékosok hozzáállására. Én harminckétszer voltam magyar válogatott és tudom, az olaszok ellen például mit éreztem én, illetve a csapattársaim. Az Európa-bajnokságon végleg eltűnt a fiúkból a negatív hozzáállás, és mint látszik, nincs is mitől tartanunk, elég képzettek vagyunk.”

„Meggyőződésem, hogy ez Dárdai Pálnak köszönhető. Hazahozta a német mentalitást és elhitette a magyar játékosokkal, hogy bárkivel versenyre kelhetnek.”

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 1 2 6–4 2 5
2. Izland 3 1 2 4–3 1 5
3. Portugália 3 3 4–4 0 3
4. Ausztria 3 1 2 1–4 –3 1

A NYOLCADDÖNTŐS MECCSEK IDŐPONTJAI
Mindegyik mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

SZOMBAT
15.00, Saint-Étienne: Svájc–Lengyelország (kommentátor: Knézy Jenő)
18.00, Párizs: Wales–Észak-Írország (Gundel Takács Gábor)
21.00, Lens: Horvátország–Portugália (Hajdú B. István)
VASÁRNAP
15.00, Lyon: Franciaország–Írország (Knézy Jenő)
18.00, Lille: Németország–Szlovákia (Székely Dávid)
21.00, Toulouse: Magyarország–Belgium (Hajdú B. István)
HÉTFŐ
18.00, Saint-Denis: Olaszország–Spanyolország (Székely Dávid)
21.00, Nizza: Anglia–Izland (Gundel Takács Gábor)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik