Válogatott: Botka és Böde nélkül, de Lovrencsiccsel Telkiben

Vágólapra másolva!
2016.09.25. 19:58
null
Storckék készülnek a selejtezőre (Fotó: mlsz.hu)
Vasárnap kora délután megérkeztek Telkibe a hazai bajnokságban futballozó magyar válogatott kerettagok. Az A-válogatott és az U21-es csapat egész héten együtt készül majd.

 

A felnőtt válogatott keretéhez – melyet csütörtökön hirdetett ki Bernd Sorck – sérülése miatt nem csatlakozhatott Botka Endre (Budapest Honvéd) és Böde Dániel (Ferencváros). Korcsmár Zsolt (Vasas) és Lovrencsics Gergő (Ferencváros) sem teljesen egészséges, de ennek ellenére a kerettel dolgoznak.

„Az előttünk álló hét az összetartásról, a közös munkáról szól majd. Az U21-es és az U18-as válogatott huszonnégy játékosa is itt van Telkiben. Ez szakmailag és a csapatszellem szempontjából is fontos. Azt szeretném, ha a magyar futball tehetséges játékosai éreznék: szem előtt vannak, figyeljük, ismerjük őket, és jó teljesítmény esetén megkapják a lehetőséget a bizonyításra” – mondta az összetartásról Bernd Storck szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

„Az U21-es csapatra két érdekes, izgalmas összecsapás vár Portugália, majd Görögország ellen. Balogh, Berecz, Kalmár, Nagy Dominik vagy Vida már az A-válogatott ajtaján kopogtat. Örülök, hogy a csapat tagjai játékban vannak, hétről hétre futballoznak, a mi feladatunk pedig az, hogy a fiatal tehetségeket fokozatosan figyeljük és beépítsük a felnőtt válogatott távlati keretébe. Remekül dolgoznak, bízom benne, hogy a portugálok elleni meccsen ők is megkapják azt a támogatást a szurkolóktól, mint a felnőtt csapat" – fogalmazta meg a közös munka célját a szövetségi kapitány.

Az A-válogatott a világbajnoki selejtezőkre készül: Svájc ellen október 7-én lép pályára Budapesten a Groupama Arénában, azt követően pedig október 10-én Lettországban játszik a magyar válogatott.

Az U21-es csapat október 6-án a gyirmóti Alcufer Stadionban fogadja Portugáliát, majd négy nappal később Görögország ellen lép pályára idegenben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI KERETE A SVÁJC ELLENI VB-SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – német), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – német), Nagy Gergely (Vasas)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – francia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – lengyel), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan – lengyel), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – izraeli), Lang Ádám (Dijon – francia)
Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt – német), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – olasz), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – arab emírségekbeli), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – lengyel), Németh Krisztián (al-Garafa – katari), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – lengyel), Stieber Zoltán (Kaiserslautern – német), Szalai Ádám (Hoffenheim – német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik