Válogatott: Bernd Storck Magyarországon lett díszpolgár

Vágólapra másolva!
2016.09.22. 09:27
null
Bernd Storck díszpolgár lett (Fotó: blikk.hu)
Új lakossal, Bernd Storckkal gyarapodott Nagypáli. A kis falu úgy döntött, hogy díszpolgári címet adományoz a magyar szövetségi kapitánynak.

 

A zalai falu annyira lázba jött a labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplésétől, hogy az 554 lelket számláló település úgy döntött, köszönetképpen díszpolgári címet adományoz a szövetségi kapitánynak – írja a blikk.hu.

„Meglepődtem és jó szembesülni vele, milyen örömet szereztünk az embereknek az Eb-n elért eredményünkkel. Köszönettel fogadtam a megtisztelést, amely úgy érzem, a játéko­saimat és az egész stábot megilleti” – mondta Storck, a falu 555. „lakosa”.

Köcse Tibor polgármester elmondta, miért adták az elismerő címet a kapitánynak:

„A helyiek úgy döntöttek, kitüntetéssel mondanak köszönetet a csapatnak és a kapitánynak. Az Eb-n a falu együtt szurkolt a közösségi kávézónkban. Régóta vártunk a sikerre, szerettük volna méltóképpen kifejezni az elismerésünket. A település polgárai úgy döntöttek, hogy bár nem helyi lakos, díszpolgári címet adományozunk Bernd Storcknak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik