Válogatott: a magyarok elleni meccsre változásokat ígér a skót kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.24. 18:24
Miközben a magyar válogatott történelmi, 3–2-es vereséget szenvedett Kazahsztántól felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában, soron következő ellenfelünk, Skócia szintén kikapott, a világbajnoki résztvevő Costa Ricától 1–0-ra. A skót csapat alaposan átalakulhat a mieink elleni keddi mérkőzésre.

Skócia Costa Ricától kapott ki, amelyet a magyar válogatott tavaly novemberben 1–0-ra legyőzött még az ideiglenes kapitány, Szélesi Zoltán irányításával.

A skót szövetségi kapitány, Alex McLeish szerint baj nincs, ugyanis építési fázisban vannak, összesen öt játékos debütált a mérkőzésen.

Ugyanakkor azt ígérte: lesznek változások a taktikában és a kezdőcsapatban is a keddi, magyarok elleni mérkőzésen. De hangsúlyozta, hogy nem a vereség miatt, hanem azért, mert a felkészülési találkozóknak éppen az a céljuk, hogy több játékvariációt kipróbáljanak és a labdarúgókat nemzetközi tapasztalattal ruházzák fel.

A skót keretben még négy olyan játékos van, aki nem lépett pályára a válogatottban, vagyis McLeish szavai alapján ők is könnyen szerepet kaphatnak Magyarország ellen.

A mérkőzést kedd este 8 órától rendezik a Groupama Arénában, erről az NSO élő, szöveges tudósítással jelentkezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik