Válogatott: A magyar labdarúgás már erősebb a bolgárnál – Ferenczi

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 12:30
null
Ferenczi István bizakodó a bolgárok elleni meccs előtt
Csütörtökön jön a labdarúgó Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntője, amely az Európa-bajnokság pótselejtezőjével ér fel: a magyar válogatott Bulgáriával néz farkasszemet, a győztes küzdhet meg az Izland–Románia párharc továbbjutójával az Eb-szereplésért. Lássuk, mit várnak a bolgárok elleni mérkőzéstől a magyar labdarúgás szereplői!

 

Egervári Sándor, korábbi szövetségi kapitány, irányításával 1–1-et játszottunk a bolgárokkal:
„A bolgár futball megélt már szebb időszakot is, a mi válogatottunk most dinamikusabban fejlődik. Ígéretes jövő előtt állunk, a keretet tehetséges játékosok alkotják, akik közül többen is képesek eldönteni egy-egy mérkőzést. Bizakodó vagyok a csütörtöki pótselejtező előtt, mert a csapatjáték terén rengeteget fejlődtünk az elmúlt időszakban. Idegenben játszunk, sajnálom, hogy magyar szurkolók nem lehetnek a stadionban.”

Ferenczi István, a szófiai Levszki egykori támadója :
„Csaknem húsz éve annak, hogy Bulgáriában futballoztam. A bolgár labdarúgás akkortájt előrébb tartott, mostanra már a magyar az erősebb. A hazaiaknak agresszív futballistáik vannak, akikből nem hiányozhat a balkáni csibészség. Fontos, hogy a mieink ne üljenek fel semmilyen provokációnak. Noha idegenben mérkőzünk meg a bolgárokkal, nagyobb esélyünk van a győzelemre. Kellően motivált a válogatottunk, ezért kettő-nullás magyar sikert várok.”

Priskin Tamás, 63-szoros válogatott csatár, 2012-ben játszott Bulgária ellen :
„A mai futballban nincs könnyű ellenfél, Bulgária ellen is biztosan meg kell szenvednünk a győzelemért és a továbbjutásért. Nagy érvágás a válogatottnak, hogy Szoboszlai Dominik nem léphet pályára, hiszen a csapat egyik legfontosabb láncszeméről beszélünk. De ilyenkor nincs mit tenni, inkább arra kell össz­pontosítani, hogy ki játszhat, s ki segíthet. Van annyi erő ebben a csapatban, hogy idegenben is kivívja a győzelmet.”

NEMZETEK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ
A-LIGA
20.45: Bulgária–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Izland–Románia (Tv: Sport1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
Támadók: Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A BOLGÁR KERET
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec),Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki), Dominik Jankov (Ludogorec)
Támadók: Kiril Deszpodov(Ludogorec), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik