Válogatott: a fiatal védő a selejtezőkön is bizonyítana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 06:58
Osváth Attila is tagja a Feröer és Görögország elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szűkített keretének, ami felülmúlta a fiatal védő minden álmát.

„Úgy vélem, jól teljesítettem, bizonyítottam a Vasasnál a szakmai stábnak, és ez felkeltette a figyelmét Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánynak is – nyilatkozta a vasasfutballclub.hu-nak Osváth Attila. – Már annak is örültem, hogy a bő harminchármas keretnek tagja vagyok, és óriási megtiszteltetésnek tartottam, de a szűk keretbe kerülésem felülmúlta minden álmomat. Remélem, lehetőséget kaphatok, és pályára is léphetek a két előttünk álló Eb-selejtező valamelyikén. Nem vagyok azonban telhetetlen, úgy gondolom, az is hatalmas dolog, hogy idáig eljuthattam tizenkilenc évesen.”

A Vasas védője csatárként kezdte pályafutását, a Veszprém NB II-es csapatában 16 évesen és 132 naposan mutatkozott be.

„Vágó Attilánál – aki Veszprémben volt az edzőm – ritkán játszottam jobb oldali védőt, ez tulajdonképpen az U20-as vb-t megelőző felkészülési meccseken vetődött fel komolyan, és Storck mesternek tetszett ott a játékom, így jobb bekként számított rám Új-Zélandon is – folytatta Osváth. – Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak korábbi edzőimnek, hogy eljuthattam idáig. A veszprémi évekből Jugovits Lajosnak, Rugovics Vendelnek, valamint Vágó Attilának, aki aztán 2014 nyarán, amikor Szigetszentmiklósra került, elhívott az NB II-es csapatba is. Emellett hálás vagyok a Vasasnak, hogy fantáziát látott bennem, és nyáron szerződést kínált, továbbá Szanyó Károly mesternek is, aki bizalmat szavazott nekem, és bátran a kezdőcsapatba tett.”

A 25 FŐS, SZŰKÍTETT MAGYAR KERET
Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás)
Védők: Bosnjak Predrag (Haladás), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton), Leandro (Ferencváros), Osváth Attila (Vasas), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR)
Támadók: Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava)

EB 2016, SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE

Október 8.:
Magyarország–Feröer 20.45
(Tv: M4)
Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45 (Tv: C8)

Október 11.:
Görögország–Magyarország 18.00
(Tv: M4)
Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00 (Tv: Sport2)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12–6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7–1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6–4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7–8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2–8 –6 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik