U21-es válogatott: Gyirmóton játszik a finnekkel a Róth-csapat

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 15:39
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a Paks múlt heti legyőzése után kedden nemzetközi felkészülési mérkőzésen lép pályára.

Róth Antal együttese pénteken a tervezett egymás elleni meccset lemondó Montenegró helyére beugró MVM Paks ellen lépett pályára Telkiben (és aratott 3–0-s győzelmet), kedd 14 órától pedig a finn korosztályos csapattal mérkőzik meg Gyirmóton, ugyancsak felkészülési mérkőzésen – adta hírül az mlsz.hu.

A múlt héten pályára lépő játékosok közül Kelemen Dávid nem lehet ott a finnek ellen, ő a vasárnapi edzés végén megsérült, és már el is hagyta az edzőtábort, így a csapat 19 játékossal készül a találkozóra, amelyet a Sport1 élőben közvetít.

„A három márciusi mérkőzésünket egy nagy blokként kezeljük, ezeken az összecsapásokon szerettünk volna minden jelenleg szóba jöhető játékost kipróbálni. Az élet azonban átírta a forgatókönyvet, különböző okokból több futballista szerepeltetéséről is kénytelenek voltunk eltekinteni. Ezzel együtt a keddi mérkőzésen is az eredményes játék, a győzelem a célunk" – mondta Róth Antal, a válogatott szakvezetője az mlsz.hu-nak.

Érdekesség, hogy az északi ország futballistáival három fronton csatázunk a héten, a gyirmóti U21-es meccsel egy időben rendezik Telkiben az U17-es Eb-selejtező elitkörben a magyar–finn találkozót, két nappal később pedig az olaszországi Bariban a futsalválogatottak mérkőznek meg egymással – ugyancsak Eb-selejtezőn.

A gyirmóti mérkőzést a szlovén Slavko Vincic vezeti, asszisztensei Varga Zsolt és Horváth Róbert lesznek.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Jova Levente (Ferencváros), Dombó Dávid (Dunakanyar-Vác)
Védők: Szolnoki Roland (Videoton), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Poór Patrik (MTK Budapest), Batik Bence (Ferencváros), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Farkas Norbert (Puskás Akadémia), Juhász Dániel (MVM Paks)
Középpályások: Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás), Szakály Attila (Szombathelyi Haladás), Windecker József (Siófok), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Radó András (Szombathelyi Haladás), Vernes Richárd (Budapest Honvéd)
Támadók: Szécsi Márk (DVSC-TEVA), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik