U21-es Eb: Gulácsi Péter lett a jövő évi torna nagykövete

Vágólapra másolva!
2020.12.09. 15:33
null
Gulácsi gyakran vállal hasonló feladatokat (Fotó: Szabó Miklós)
Hazánk Szlovéniával közösen ad otthont a 2021-es U21-es kontinenstornának, melynek magyar részről az RB Leipzig és a férfi A-válogatott BL-elődöntős kapusa lesz a hivatalos nagykövete. A világjárvány miatt egyedülálló módon rendezik a tornát: a csoportmérkőzéseket 2021. március 24. és 31. között, az egyeneskieséses szakasz összecsapásait pedig május 31. és június 6. között rendezik – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Az mlsz.hu-n megjelent közleményben foglaltak szerint „Gulácsi Péter első kézből ismeri a nemzetközi utánpótlástornákat, hiszen a 2008-ban U19-es elődöntős, 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző U20-as válogatott alapembere volt. Az egyiptomi vb bronzmeccsén Costa Rica ellen három tizenegyest is kivédett az azóta rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő és felnőtt Eb-t is megjárt kapus.

Gulácsit a pályán rendkívüli profizmus jellemzi, azon kívül pedig – immár apaként – rendszeresen vállal szerepet a társadalmi felelősségvállalás területén és jótékonykodik. A 11 évvel ezelőtti U20-as világbajnoki bronzérmet pedig pályafutása egyik legszebb emlékeként őrzi.

– A mai napig nagyon büszke vagyok a 2009-es U20-as világbajnokságon szerzett bronzéremre és mindig az is leszek – emlékszik vissza a válogatott kapus. – Már csak azért is, mert egy U20-as, illetve U21-es torna az utolsó lépcsőfok a felnőtt tornák előtt, vagyis a hangulatuk, a csapatok és minden egyéb csak nagyon kevéssel különbözik egy felnőtt tornától. Ez pedig a szurkolók szemszögéből is fontos, hiszen azokat a játékosokat láthatják élőben, akik pár éven belül az európai topfutball legismertebb nevei lesznek, vagyis a jövő szupersztárjait.

Az európai labdarúgás következő csillagai hazánkban Budapesten, Győrben, Székesfehérváron és Szombathelyen fognak pályára lépni. A torna nagykövete szerint a játékosok számára is egyedülálló lehetőséget jelent a Szlovéniával közösen rendezendő U21-es Európa-bajnokság.

– A játékosok és a csapatok szempontjából nagyon fontos, hogy itt már majdnem egy felnőtt torna játékszínvonalát, hangulatát tapasztalhatják meg, ami kiemelt jelentőséggel bír a további fejlődésük szempontjából, illetve azt is pontosan fel tudják mérni, hogy miben kell még fejlődniük. Egy ilyen tornán ráadásul könnyen felfigyelhetnek az emberre a nagyobb klubok is, ha valaki jó teljesítményt nyújt. A hazai rendezés pedig véleményem szerint igazi ajándék, hiszen nagyon kevés labdarúgónak adatik meg pályafutása során, hogy a legnagyobb nemzetközi tornák valamelyikén hazai közönség előtt léphessen pályára. Abban pedig biztos vagyok, hogy – ha a szurkolók akkor ott lehetnek már a mérkőzéseken, akkor – a magyar drukkerek ugyanúgy fantasztikus hangulatot fognak varázsolni az U21-es válogatottnak, ahogy nekünk az A-válogatott mérkőzésein is szoktak.”

A szövetség beszámolója szerint szlovén részről az Atlético Madrid kapusa, Jan Oblak, valamint az Atalantában játszó Josip Ilicic lett Gulácsi Péter nagykövet-kollégája.

A torna csoportjainak sorsolását csütörtökön 15 órakor rendezik, ekkor derül majd ki, hogy mely csapatok mely városokban lépnek pályára. A magyar válogatott Budapesten, a Bozsik Arénában, illetve Székesfehérváron fogja játszani csoportmérkőzéseit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik