U21: egy lengyel szurkoló megható szavai arról, miért éltették a magyarokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 13:57
Mint ismert, U21-es válogatottunk szerdán felkészülési meccsen 1–1-es döntetlent játszott Lengyelországban. A találkozón több mint 8500 szurkoló jelent meg, remek hangulatot teremtettek, és nemcsak a hazai, hanem a magyar csapatot is éltették. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) mérkőzést összegző cikkében megszólaltatta az egyik lengyel drukkert.

A lengyel szurkolók megtapsolták a magyar himnuszt, a találkozó közben több alkalommal felhangzott tőlük a „Ria, ria, Hungária!" rigmus is, majd a lefújást követően szintén mindkét együttest éltették.

De miért? Hogyhogy? – vetődik fel a kérdés, még azokban is, akik pontosan tudják, milyen jó barátságot ápol egymással a két nemzet, és hogy különösen igaz ez a labdarúgásra.

A legszebb az egészben, hogy nem egy előre megbeszélt „akcióról” volt szó, improvizálták baráti szeretetüket a lengyel drukkerek.

„Amikor a magyarok ellen játszunk, az számunkra ünnepnap. »Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki«, vagyis »Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát«. Mindenki ismeri a mondást, de mi tényleg komolyan is vesszük. A magyarok buzdítását nem találtuk ki előre, a helyszínen jött az ötlet, improvizáltunk” – mesélte az mlsz.hu-nak a drukkolás hátteréről Mateusz, a B-közép egyik tagja.

„Alapvetően a városi klubnak, a Motor Lublinnak szurkolunk. Most csak a negyedik osztályban játszik a csapat, de ez minket a szurkolás szempontjából egyáltalán nem zavar. Nem tartjuk magunkat ultráknak, de imádunk meccsre járni, a válogatottat is követjük. Amikor megtudtuk, hogy jön a magyar U21-es válogatott, nem volt kérdés, hogy kint leszünk a stadionban. A lengyel csapat után nekünk a magyar az első, az Eb-n is minden mérkőzését követtük, óriási élmény volt nagy tornán látni mindkét országot. És ami a legszebb: egyikünk sem kapott ki a végső győztes portugáloktól!” – folytatta Mateusz, aki mondandója végén azt üzente a magyaroknak, hogy reméli, találkozunk Oroszországban, a 2018-as vb helyszínén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik