nemzetisport.hu 2014.09.02 22:11 Frissítve: 2015.02.16 02:16

U21: Dajkáék kielemezték a klasszisokkal jövő spanyolokat

A Dajka László vezette magyar U21-es labdarúgó-válogatott csütörtökön 16 órától, a felcsúti Pancho Arénában a spanyol válogatottat fogadja Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A szövetségi edző és a játékosok tudják, hogy nagyon nehéz lesz, de megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a mérkőzésből.

 

A magyar válogatott számára már elérhetetlen az U21-es Európa-bajnokságon való szereplés, a csütörtöki ellenfél, a hibátlan mérleggel az élen álló spanyol válogatott azonban egyetlen pontra van attól, hogy matematikailag is biztossá tegye első helyét a selejtezőcsoportban.

Albert Celades szövetségi edző bombaerős keretet rakott össze a mieink és az osztrákok elleni összecsapásra, még úgy is, hogy a korosztály legnagyobb ászai közül többen nem kaptak meghívót az utolsó csoportmeccsekre.

„Tudjuk, hogy a spanyolok sztárokkal érkeznek hozzánk, nincs olyan poszt, ahol ne lennének klasszis játékosaik – mondta az mlsz.hu-nak Dajka László, a magyar válogatott szakvezetője. – Csapatom tagjai tisztában vannak azzal, hogy roppant nehéz dolguk lesz a csütörtöki találkozón, jól ismerik az ellenfél játékosait, és a tavalyi, spanyolországi mérkőzésen testközelből is tapasztalhatták, hogy mennyire erős az ellenfél. Természetesen kielemeztük a vendégek játékát, de elsősorban saját magunkkal foglalkozunk. Bátor, fegyelmezett játékkal megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből az összecsapásból."

2019.04.15 17:51:39

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Öt válogatott kijut az őszi brazíliai U17-es világbajnokságra.

2019.04.09 11:37:17

Magyar válogatott BODNÁR ZALÁN (Barcelona)

Tarlós István bejelentette, hogy Kocsis Sándor szobrot kap a magyar fővárosban.

2019.04.08 11:42:23

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Szövetségi kapitányságának első mérkőzésén 5:2-es vereséget szenvedett el a csehszlovákoktól.

2019.04.07 23:36:31

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Gondolom azt is, hány és hány futballedző esne most nekem szívesen a véleményemért, persze szigorúan tudományos alapon. Mert az a legfontosabb. A tudományos. Meg az alap. Kérdés, hogy a labda is tudja-e.

2019.04.05 22:46:54

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A 3.9 milliárd forintért megvalósuló központ az új Puskás Arénában kap helyet.