U21: az A-válogatottból érkezett erősítés az albániai meccsre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.27. 19:16
Bese Barnabás is csatlakozik az U21-es labdarúgó-válogatott keretéhez, így bővültek Robert Kilin szövetségi edző lehetőségei az Albánia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt.

Az Izrael elleni, csütörtöki döntetlen után hétfőn este Tiranában, Albánia ellen lép pályára korosztályos válogatottunk Euróba-bajnoki selejtezőn.

Utánpótlás-válogatottunk szombaton megérkezett Tiranába. A szállás elfoglalása után a játékosok és a stáb együtt nézte meg az A-válogatott esti, Horvátország elleni mérkőzését, amelyen két korábbi U21-es válogatott játékos, Nagy Ádám és Kleinheisler László is pályára lépett.

Közvetlenül a közös meccsnézés után Robert Kilin tanítványai átsétáltak a hotel mellett található Qemal Stafa stadionba, ahol az edzői stáb megtartotta első edzését. A foglalkozáson a kerettagok közül már nem vett részt Novothny Soma, aki térdsérülése miatt el sem utazott a csapattal Tiranába.

A csütörtöki meccsen többen is kisebb sérülést szenvedtek, de senkinek sem kellett kihagynia az edzést, a keret összes tagja bevetésre készen várja a hétfő esti mérkőzést. Sőt, vasárnap estére megérkezik a csapathoz Bese Barnabás is, aki az elmúlt hetet a felnőttválogatottnál töltötte, a horvátok elleni mérkőzés másnapján pedig Albánia felé vette az irányt. Az MTK védőjének csatlakozásával tovább bővülnek Robert Kilin taktikai lehetőségei.

Vasárnap délelőtt az edzői stáb videóelemzést tartott a játékosoknak, majd a delegáció egy rövid sétát tett a városban. Este 8 órakor a Tiranától délkeletre, egyórányi buszozásra található Elbasan város stadionjában, vagyis a holnapi mérkőzés időpontjában és helyszínén tartja meg utolsó kinti edzését válogatottunk.

„Természetesen minden meccsen a győzelemre törekszünk, de fontos kiemelni, hogy a korosztályos válogatottaknál nem a győzelem a legfontosabb –osztotta meg gondolatait a mérkőzésről az mlsz.hu-val Robert Kilin. – Sokkal fontosabb eredmény, hogy az A-válogatott tegnapi meccsén két U21-es korú játékos is pályára lépett.”

„Jó játékra készülünk, arra, hogy a csapatunkból a lehető legtöbben megmutassák a tudásuk legjavát, és így később még több játékost készítsünk fel a nagyválogatott számára. Albánia egyébként erős ellenfél, amit a magyarországi meccsen is láthattunk, de ettől függetlenül győzelemre készülünk a találkozón.”

U21, EB-SELEJTEZŐ
Albánia–Magyarország
(Tv: M4 Sport)élőben az NSO-n!
Hétfő, 20.00, Albánia, Elbasan Aréna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik