U20: Az NB III-ig keresünk tehetségeket a vb-re - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 15:01
Szalai László, az MLSZ edzőképzés vezetője magától nem jelentkezett volna rengeteg feladata miatt az U20-as, U21-es válogatottak szövetségi edzőjének, a megbízatás óta igyekszik kinyitni a kereteket és akár az NB III-ban is keres olyan focistákat, akik felnőtt csapatban játszanak rendszeresen. Szalai a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: elbeszélgetett az eddigi válogatott játékosokkal, vegyesek a benyomásai, mert sokakat láthatóan nem készítettek fel arra, hogy reálisan tudják a helyüket, s érezzék, milyen áldozatokat kell hozni a nemzetközi mércéért. Szalai nem ígérget, de a vébén a csoportból szeretne továbbjutni az egyénileg továbbképzett új csapattal.

„Meglepett a felkérés, talán kicsit meg is fogott, hogy miként illesztem be az edzőképzési feladataim közé. Ha pályázni kellett volna, aligha jelentkezem erre a plusz feladatra, mert az elsődleges számomra most az edzőképzés modernizálása. Az MLSZ vezetősége azonban arra kért, készítsük fel az U20-as válogatottat a jövő nyári vébére, hogy méltó módon szerepeljen ott. A megbízás Új-Zélandig tart, aztán visszatérek az alapfeladatomhoz" – mondta a hazai edzőképzés vezetője.

Szalai hozzáfűzte: „Igen, ez valóban kicsit akasztják a hóhért-helyzet; sejtem, ha nem sikerül jelesre a feladat, akkor jönnek a kritikák magyaros módon. Pedig az edzőképzésben egy hosszú távú, kétezer-húszig zajló átalakítás folyik, míg a korosztályos válogatottnál a mostani focisták adottságaival kell számolni. Nekem az a dolgom, hogy megpróbáljam ebben a rövid időszakban a nyári vébéig csökkenteni a távolságukat a nemzetközi elittől speciális fejlesztési programokkal személyre szabva, két korosztályt is mozgatva.”

„Még csak ismerkedem a játékosokkal, de a kilencvennégyes és a kilencvenötös korosztályban sem csupán az eddigi keretekkel számolnánk, hanem új fiúkat is megnéznénk, az NB II-ben is, sőt le egészen az NB III-ig, amennyiben évek óta a felnőttek között futballoznak. Nem egy zárt kör privilégiumának szeretném látni a válogatottakat. Már Norvégiába is vittem új játékosokat az U20-as felkészülési meccsre. Mindegyik játékossal elbeszélgettem, megismertem a fociról, életről vallott felfogásokat. A benyomások vegyesek: talán sokaknak nem nyitották fel a szemét, hol tart a világ labdarúgása, ő mennyit ér, mennyit kell dolgozni, milyen áldozatokat kell hozni – nem tudom, ezekről beszélgettek-e alaposan a srácokkal ifista korukban. A szemek gyakorta elkerekedtek” – mondta az új szövetségi edző.

Helyezést butaság lenne ígérgetni, ez a csapat még az Eb-részvételt sem saját jogon harcolta ki, tudnunk kell a helyünket a világban. Szépen, csöndben, alázatosan kell készülni, majd kimenni, meglátjuk, mire lesz elég. A magam részéről természetesen azt tűzöm ki célként, hogy jussunk tovább a csoportból, aztán meg amíg bírunk, de ígérgetni felelőtlenség lenne ismeretlenül. A jó mentális fejlődés érdekében találkozni fogok a játékosok edzőivel, hogy ugyanazt kapják ott is, ugyanazt mondják nekik ott is a mindennapokban, mint a válogatottnál. Az edzői kar széthúzását meg kell szüntetni, s erre az utánpótlásnál már vannak jó jelek, mert dolgozik már több száz jól képzett fiatal tréner az országban” – hangsúlyozta Szalai László.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik