U20-as vb: Szerintem jó úton járunk - Storck bizakodó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.11. 16:53
null
A futball fejjáték is – mutatja Bernd Storck az U20-as válogatott játékosainak (Fotó: Szabó Miklós)
Bernd Storck, az U20-as labdarúgó-világbajnokság előtt álló magyar válogatott szakvezetője bizakodó. A német szakember szerint jó úton járnak a felkészülésben.

– Egy hónapja találkoztunk itt, mi történt azóta?
– Elégedett lehetek, sokkal jobban ismerem a játékosokat, mint három-négy héttel ezelőtt – válaszolta Bernd Storck a telki edzőcentrumban tartott sajtónyilvános edzés előtt. – Tudják, mit kell csinálniuk az edzéseken, könnyebb velük dolgozni, összeszedettebbek, fegyelmezettebbek a gyakorlások során. Jó úton járunk, amit a Mianmar elleni mérkőzésen is láthattunk. Az ellenfél persze nem volt túl erős, de nekem csak az számít, hogy szervezetten, fegyelmezetten játszottunk, mindenki tudta, mi a feladata. Kezdésnek jó volt, meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Összeállt már a fejében a csapat?
– A lényeg, hogy megtaláljam azt a huszonegy játékost, akivel elutazunk Új-Zélandra, de már kezd összeállni a kép a fejemben.

– Mi a következő napok legfontosabb feladata?
– Erőnlétben is fejlődnünk kell, az anaerob teljesítményt tekintve még nem állunk a legjobban, de lépésről lépésre haladunk. Óvatosnak kell lennünk, mivel a játékosok tegnap, tegnapelőtt még mérkőzést játszottak. Holnaptól fektethetünk nagyobb hangsúlyt a fizikai felkészítésre, de a taktikán is egyre többet dolgozunk, hogy minél inkább összeálljon a játékunk. Szerintem jó úton haladunk.

– Elég idő áll rendelkezésre, elég elfoglaltnak tűnik.
– Ez természetes, ha az ember elfogad egy ilyen munkát, akkor ezzel tisztában kell lennie. Nagy feladat áll előttünk, de nincs semmi probléma, bizakodó vagyok. Tegnap három játékost vissza kellett engednünk a Ferencvároshoz a Ligakupa-mérkőzésre. Ez persze fontos a klubjuknak, de nekik is jót tesz, hogy holnap mérkőzést játszhatnak, meg is nézem az összecsapást, nem panaszkodom emiatt.

– Nehéz csoportba kerültünk a világbajnokságon.
– Igen, egyik mérkőzés sem lesz könnyű. Nagy nevek vannak a csoportunkban, Brazília a legnagyobb, de Nigéria is erős, megnyerte a korosztályos Afrika-kupát. Az első mérkőzésünket Észak-Korea ellen meg kell nyernünk. Fontos a jó rajt, aztán ha lehetőségünk lesz többet elérni a csoportban, élni kell vele, semmi sem lehetetlen. Megnézünk néhány videót az észak-koreaiakról, kielemezzük őket, alaposan felkészülünk belőlük.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ÚJ-ZÉLAND
E-CSOPORT

Nigéria
Brazília
Észak-Korea
MAGYARORSZÁG

1. FORDULÓ (június 1., hétfő)
3.00 Nigéria–Brazília (New Plymouth)
6.00 Észak-Korea–Magyarország (New Plymouth)

2. FORDULÓ (június 4., csütörtök)
6.00 Nigéria–Észak-Korea (New Plymouth)
9.00 Magyarország–Brazília (New Plymouth)

3. FORDULÓ (június 7., vasárnap)
7.00 Magyarország–Nigéria (New Plymouth)
7.00 Brazília–Észak-Korea (Christchurch)

U20-AS VB, ÚJ-ZÉLAND: A CSOPORTOK
A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
Új-Zéland
Argentína
Katar
UkrajnaPanamaKolumbia
Egyesült Államok GhánaPortugália
Mianmar AusztriaMali
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
MexikóNigériaNémetország
SzenegálBrazíliaFidzsi
UruguayÉszak-Korea
Üzbegisztán
SzerbiaMAGYARORSZÁG
Honduras
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik