U19-es női Eb: magyar bravúr – csoportelsőként az elitkörbe!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.25. 15:23
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Dániát az Európa-bajnoki selejtező harmadik fordulójában, ezzel csoportelsőként jutott be a tavaszi elitkörbe. A mieink góljait a második félidőben Gelb Mónika és az eltiltásából visszatérő Süle Dóra szerezte négy perc leforgása alatt.

Nem a magyar válogatott számított a mérkőzés esélyesének, hiszen az előzetes esélylatolgatások alapján a dánok kiemelkedtek a csoportból, és ezt az első két fordulóban bizonyították is: előbb 7–0-ra legyőzték a házigazda Montenegrót, majd 10–1-re kiütötték Szlovákiát.

A mieink abban a tudatban léphettek pályára a podgoricai meccsen, hogy egy esetleges győzelemmel biztosan csoportelsőként végeznek, ám sokkal nagyobb volt annak az esélye, hogy maradunk a második helyen, és számolgathatunk, hogy hogyan juthatunk tovább.

Ehhez képest a magyar csapat Gelb Mónika és az első fordulóban kiállított, az eltiltásából ezen a találkozón visszatérő Süle Dóra második félidőben szerzett találataival 2–0-ra megverte a dánokat, és a csoport másik meccsének eredményétől függetlenül kvalifikálta magát a tavaszi elitkörbe – ahogy korábban az U17-es válogatott is.

„Igazi csapatként működött ma a válogatott, minden a helyén volt, a játékosok végig jól végezték a dolgukat, betartották a megbeszélt taktikai feladatokat. Roppant elszánt volt a társaság, az összes játékos nagyon akarta a továbbjutást, és egy igazán előremutató teljesítménnyel rukkoltunk elő. Végig nagyon jól védekeztünk, a második félidőben a középpályánk is kitűnően játszott, veszélyesek voltunk az ellenfél kapuja előtt. Emellett jól osztottuk be az erőnket, a végén is tudtunk plusz energiát mozgósítani. Gratulálok a lányoknak a mai teljesítményhez, ez igazán szép munka volt!” – értékelt Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

U19-ES NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
11. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Dánia 2–0 (0–0)
Podgorica.
MAGYARORSZÁG:
Varga Luca – Fél Patrícia, Csigi Eszter, Németh Hanna, Pilán Tímea (Fél Alexandra, a szünetben) – Gruber Brigitta, Turányi Lilla, Csányi Diána – Szakonyi Emese, Süle Dóra (Kiss Stella, 86.), Krascsenics Petra (Gelb Mónika, 60.). Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
G: Gelb (70.), Süle (73.)

A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Szlovákia 2–4

A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 7 pont, 2. Dánia 6, 3. Szlovákia 4, 4. Montenegró 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik