U18: vereség Szlovéniától, 4. hely a Jezek-tornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 22:09
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott a negyedik helyen végzett a csehországi Václav Jezek-emléktornán, miután a bronzmérkőzést 2–0-ra elveszítette Szlovénia ellen.

„A negyedik hellyel nem lehetünk elégedetlenek egy ilyen erős mezőnyben, de sikeresnek semmiképpen sem mondható a szereplésünk, hiszen a rendes játékidő eredményeit tekintve két döntetlen és két vereség a mérlegünk – értékelt a találkozó után Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Sajnos sérülések és betegségek miatt a végére alaposan megfogyatkoztunk, az utolsó mérkőzésen már alig voltak variációs lehetőségeink. A torna ezzel együtt elérte a célját, erős riválisok ellen próbálhattunk ki több új játékost is, így teljesebb képet kaptunk erről a korosztályról.”Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Sajnos sérülések és betegségek miatt a végére alaposan megfogyatkoztunk, az utolsó mérkőzésen már alig voltak variációs lehetőségeink. A torna ezzel együtt elérte a célját, erős riválisok ellen próbálhattunk ki több új játékost is, így teljesebb képet kaptunk erről a korosztályról.”

VÁCLAV JEZEK-EMLÉKTORNA
A 3. HELYÉRT
Magyarország–Szlovénia 0–2 (0–2)

Magyarország: Zöldesi – Szalai A., Tóth D. (Szilágyi, 58.), Tóth B., Gergényi – Tóth K. (Kovács D., 46.), Takács R., Nagy Zs. – Tömösvári (Kamarás, 70.), Bayer, Herjeczki

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik