U18: tíz csere a szünetben, legyőzték Bulgáriát a mieink

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.28. 17:19
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Bulgáriát felkészülési mérkőzésen.

U18-as válogatottunk az olaszok és a norvégok elleni mérkőzés után ismét hazai környezetben lépett pályára felkészülési találkozón, ezúttal a bolgárok korosztályos együttese volt az ellenfél, Diósdon.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint az első félidőben a magyar válogatott lépett fel kezdeményezően, a vendégek csak egy-egy kontra végén jutottak el a magyar kapuig. A mieink előtt több kecsegtető lehetőség is adódott, de a befejezéseknél nem volt meg a kellő koncentráció, így elmaradt a magyar gól.

A szünetben a magyar válogatott szakvezetője, Robert Kilin az előzetes terveknek megfelelően tíz helyen cserélt, a második félidőben zömében azok a labdarúgók játszottak, akik újonnan kerültek a keretbe, vagy az utóbbi időszakban nem számítottak a válogatott alapemberének.

A második félidő nagy bolgár lehetőséggel kezdődött, de az 51. percben megszereztük a vezetést, a Bíró Péterrel szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Beke Zsolt értékesítette (1–0).

A folytatásban a bolgárok némi mezőnyfölényben játszottak, de a magyar válogatott a 73. percben újabb gólt szerzett, Fék Zsolt jó ütemben passzolt a tizenhatoson belül beinduló Popov Patrikhoz, aki a jobbösszekötő helyéről, tizenhárom méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2–0).

Egy perccel később ismét szoros lett a mérkőzés, egy védelmi megingást kihasználva ziccerig játszottak egy akciót a bolgárok, Nikolaj Minkovnak öt méterről nem volt nehéz dolga, csak az üres kapuba kellett lőnie (2–1).

A folytatásban is a vendégek játszottak mezőnyfölényben, de az eredmény a lefújásig nem változott, a mieink győzelemmel zárták a találkozót.

„A mérkőzésen voltak jobb és kevésbé jó periódusaink is, kétgólos vezetésnél túl könnyen engedtük felzárkózni az ellenfelet, így szoros lett a vége. Az ilyen mérkőzéseken nem az eredmény számít, hanem az, hogy a játékosok szokják a nemzetközi szinten elvárt iramot, a magyar bajnokságban ugyanis sajnos nem tudnak ilyen tempójú összecsapásokat játszani. Az elmúlt napokban intenzív edzéseket tartottunk a játékosoknak, mert válogatott szinten jóval agresszívebben, gyorsabban játszanak az ellenfelek, mint amihez a futballistáink hozzászoktak. Ennek meglett az eredménye a találkozón, de úgy gondolom, a látványos fejlődéshez még sok-sok hasonló iramú nemzetközi meccsre van szükségük a játékosoknak” – mondta a mérkőzés után Robert Kilin.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Bulgária 2–1 (0–0)

Magyarország, 1. félidő: Kersák Roland – Szivacski Donát, Czingráber Máté, Csonka Bonifác, Fodor Ákos – Petró Balázs, Haris Attila – Garda Géza, Sallai Roland, Szatmári István – Korozmán Kevin.
Magyarország, 2. félidő: Ipacs Péter – Kertai Dániel, Bartucz Martin, Fék Zsolt, Beke Zsolt – Rózsahegyi Dominik, Hegedűs Ádám – Bíró Péter, Gera Dávid, Garda Géza – Popov Patrik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik