U17: női válogatottunk győzelmével Eb-elitkörbe jutott!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 19:14
A magyar női U17-es válogatott pénteken a Bulgária ellen győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, és a Moldova elleni keddi siker már azt jelenti, hogy Schumi Dorottya csapata kiharcolta az elitkörbe jutást – írja az mlsz.hu.

Női U17-es válogatottunk tavasszal nagyon közel állt ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét az Európa-bajnokságon, a belgrádi elitkörben egy győzelem és egy döntetlen után nagy csatában maradtunk alul az írekkel szemben.

Az elitkörös együttesből többen már az U19-es válogatottat erősítik, a keret jelentős része azonban még nem „öregedett ki” a korosztályból, és ott lehet a pályán a magyar válogatott büki Eb-selejtezőin Bulgária, Moldova valamint Norvégia ellen.

Az első csoportmeccset gyorsan eldöntötte a magyar válogatott, amely bő negyedóra után már négy góllal vezetett a bolgárok ellen. A második találkozón, Moldova ellen már a továbbjutás volt a tét.

A magyar válogatott ennek megfelelően már az első perctől magához ragadta a kezdeményezést, és beszorította kőkeményen védekező ellenfelét. A moldovaiak stílusa nem ízlett a mieinknek, ellenfelünk tördelte a játékot, kereste a fizikai párharcokat, mindent elkövetett, hogy megállítsa a magyarokat. Ennek ellenére sorra alakítottuk ki a helyzeteket, Papp Luca több alkalommal is gólt szerezhetett volna, de csak a kapufát találta el.

A 32. percben aztán megtört a jég: Erdész Fanni nagyon szép, jobb oldali beadása után Szélpál Nóra érkezett a tizenhatoson belül, és a levegőből, belsővel a rövid sarokba lőtte a labdát (1–0).

A vezetés megnyugtatta a lányokat, és a második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött: magyar góllal. Ismét egy szélen vezetett támadás után, pontos beadását követően alakult ki a helyzet, és Pintye Viviennek nem okozott gondot, hogy közelről a hálóba juttassa a labdát a 49. percben (2–0).

Tíz perccel később aztán végleg eldőlt a mérkőzés: Stefán Bernadett szedett össze egy lepattanó labdát a tizenhatoson belül, majd közelről a kapuba lőtt (3–0).

Az újabb győzelemmel biztossá vált, hogy a magyar csapat nem végezhet a másodiknál rosszabb helyen a csoportban, és így biztosította a helyét az elitkörben.

„Gratulálok a lányoknak, jól küzdött a csapat. Sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, és a kezdeti nehézségek után a befejezéseknél is pontosak voltunk. A bolgárok elleni első meccs után több helyen is változtattam a csapaton, szerettem volna minél több játékosomnak lehetőséget adni. A torna előtt az elitkörbe jutás volt a legfontosabb célunk, örülök, hogy ezt már teljesítettük, de szeretnénk a favorit norvégokkal is jó meccset játszani, az egy igazi erőfelmérő lesz a korosztály számára, hogy hol is tartunk a nemzetközi elithez képest” – értékelte a mérkőzést Schumi Dorottya szövetségi edző.

A játéknap mai másik mérkőzésén Norvégia 5–0-ra verte a bolgár válogatottat.

Magyarország–Moldova 3–0 (1–0)
Magyarország: Terestyényi Anna – Balogh Noémi , Bodai Viktória, Ott Eszter, Csolti Réka (Horváth Cintia 66.) – Erdész Fanni, Kovács Eszter – Szélpál Nóra (Pusztai Sára 61.), Stefán Bernadett, Pintye Vivien (Nagy Vanessza 61.) – Papp Luca
Gólszerző: Szélpál (32.), Pintye (49.), Stefán (59.)

A torna további programja:
2017. szeptember 28., 16.00
Magyarország–Norvégia, Bük, Városi Stadion

2017. szeptember 28., 16.00
Moldova–Bulgária, Gyirmót, Alcufer-stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik