U17-es Eb: „Most már nincs helye a kísérletezésnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.02. 17:46
Belvon Attila, a március végi, hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülő U17-es válogatott szövetségi edzője az előzetesen kihirdetett keretből csak a sérüléssel bajlódó Szalai Attilára nem számíthat a finn korosztályos csapat elleni keddi és csütörtöki felkészülési mérkőzésen Telkiben – tudtuk meg a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjáról.

„A két mérkőzés célja, hogy rendbe rakjuk azokat a játékelemeket, amelyek a törökországi edzőtáborban még nem működtek jól – idézi Belvon Attilát az mlsz.hu. – Szeretném, ha előrelépnénk a labdavesztések utáni gyors rendeződésben és visszatámadásban, a támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba való átmenetekben, valamint, ha letisztulna a belső középpályások egymáshoz való viszonya a pályán. Természetesen számít az eredmény is, mert egy-egy győzelem önbizalmat ad, jó hangulatot teremt a csapaton belül, ami megkönnyíti a későbbi munkánkat. Szűk kerettel dolgozunk a héten, azokkal a labdarúgókkal, akikre a tétmeccseken is számítunk. Most már nincs helye a kísérletezésnek, azt a játékot szeretném látni a finnek ellen, amit a csehek elleni Eb-selejtezőre tervezünk."Belvon Attilát az mlsz.hu. – Szeretném, ha előrelépnénk a labdavesztések utáni gyors rendeződésben és visszatámadásban, a támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba való átmenetekben, valamint, ha letisztulna a belső középpályások egymáshoz való viszonya a pályán. Természetesen számít az eredmény is, mert egy-egy győzelem önbizalmat ad, jó hangulatot teremt a csapaton belül, ami megkönnyíti a későbbi munkánkat. Szűk kerettel dolgozunk a héten, azokkal a labdarúgókkal, akikre a tétmeccseken is számítunk. Most már nincs helye a kísérletezésnek, azt a játékot szeretném látni a finnek ellen, amit a csehek elleni Eb-selejtezőre tervezünk."

A kerettagok közül néhányan vasárnap még bajnokin léptek pályára (mint például Tajti Mátyás, Bíró Bence, Herjeczki Kristóf), ezért elképzelhető, hogy ők kedden még nem játszanak teljes mérkőzést.

Belvon Attila együttese március 20-25. között mérkőzik meg a cseh, a skót és a bosnyák válogatottal az idei, bulgáriai Európa-bajnokságon való részvételért.

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest), Vajda Dániel (Budapest Honvéd-MFA), Balogh Péter (Puskás Akadémia)
Védők: Tóth Dávid (Győri ETO FC), Szalai András (MTK Budapest), Patik Márton (FC Salzburg), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Gergényi Bence (Budapest Honvéd-MFA)
Középpályások: Bodrogi János (Budapest Honvéd-MFA), Vogyicska Bálint (MTK Budapest), Tajti Mátyás (FC Barcelona), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Szőke Dániel (Illés Akadémia)
Támadók: Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd-MFA), Bíró Ákos (Budapest Honvéd-MFA), Bíró Bence (SC Vitória Guimaraes), Dragóner Filip (Ferencvárosi TC), Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd-MFA), Kovács Dávid (Vasas FC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik