U17-es Eb: Hogy nézne ki, ha üvöltöznék a lelátón?! – Lisztes

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 10:07
null
Ifjabb Lisztes Krisztián (8) mozdulatai megidézik a volt Fradi-kedvenc játékstílusát is (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Európa-bajnoki elitkörbe jutásért küzd a U17-es magyar válogatott, soraiban ifjabb Lisztes Krisztiánnal, akinek a korábbi Fradi-kedvenc édesapja is szurkol.

 

Mozgalmas időszak ez Lisztes Krisztiánnak: a korábbi 49-szeres válogatott futballista (aki 1995-ben az FTC történetének első Bajnokok Ligája-csoportkörös gólját szerezte: Grasshoppers–FTC 0-3) hétfőn Telkiben szurkolt az U17-es válogatottnak. A korosztályos válogatott – amelyben helyet kapott ifjabb Lisztes Krisztián – hétfőn 1–0-ra kikapott Grúziától, de csütörtökön, az Izland elleni találkozón kivívhatja a továbbjutást. A Werder Bremen 2003–2004-ben német bajnok és kupagyőztes csapatának tagja kedden már Dortmundban volt, ugyanis a budapesti utánpótlásklub, az UDSE (ennél a friss alapítású, a német klub és szövetség által is patronált, a Vízművek és Gázművek-pályán működő utánpótlás-nevelő klubnál dolgozik Lisztes Krisztián) szakmai partnere a BVB.

„A tizenöt évesekkel érkeztünk ide, és felkészülési meccset játszunk a Dortmund hasonló korúakból álló csapatával   – mondta lapunknak a 45 éves korábbi labdarúgó. – Aztán megnézzük együtt a Borussia Német Kupa-meccsét az Ingolstadt ellen, bizakodom, hogy élményekkel gazdagon mehetnek haza a srácok.”

Különleges érzés: a szurkolók korábbi kedvence a lelátón izgul a fiáért. Vajon szakemberként vagy édesapaként figyeli-e ilyenkor a mérkőzést?

Id. Lisztes Krisztián (Fotó: Árvai Károly)
Id. Lisztes Krisztián (Fotó: Árvai Károly)

„Igyekszem normális szülőként viselkedni – nevetett Lisztes Krisztián. – A saját klubomban is azt képviselem, hogy a szülők ne zavarják a gyereket, hadd futballozzon, tanuljon. Hogy nézne ki, hogy miután nyugodtságot kérek a tanítványok szüleitől, üvöltözöm a tribünön?! Eszembe sem jut, hogy azt mondjam, kisfiam, buta az edződ, nem a posztodon játszat – ez nem én vagyok. És más se legyen ilyen. Csendesen, de persze a fiamért izgulva figyeltem a hétfői, Grúzia elleni U17-es Európa-bajnoki selejtezőt is. Nyilván látok részleteket, van véleményem, de már megvárom, hogy Krisz kérdezzen, kéretlenül nem mondom neki a magamét.”

Furcsa helyzet lehet, de az FTC fiatal játékosának tehetsége aligha kétséges: a korosztályos válogatottban is számítanak rá. Az édesapja szerint az pedig jót tehetett a fiának, hogy ő eljött a Ferencvárosból.

„Voltam a fiam edzője – mondta Lisztes Krisztián. – Ismerem az öltöző működését: máshogy kezelnek egy gyereket, ha az apja az edző, nem úgy szólnak hozzá, nem haverkodnak vele. Azt gondoltam, jobb abban a helyzetben kissé magára hagyni, küzdjön meg a helyéért, és senki se vádolja, hogy az elfogult apja miatt játszik. Nos, Telkiben azt láttam, ez a lépés jót tett neki. Büszke vagyok arra, hogy bár a nyáron az U19-es csapatnál kezdett, már négy meccse van az NB III-ban, azaz a Fradi második csapatában, tizenhat évesen ez jó lépés. Az U17-es válogatott is az, de félre ne értse senki: ettől még tilos hasra esni! Szuper lehetőség, de szerintem ez még az út eleje, rengeteget kell dolgozni azért, hogy profi lehessen. Szerencse is kell majd, hogy időben szintet léphessen, alázatos munka nélkül senki sem lehet sikeres. De Krisz jó alany, imádja a futballt, sokat dolgozik az álmaiért, és támogatom, segítem, mellette állok mindenben.”

Szakmai kérdés: hogyan látja az édesapa a fia adottságait, a pályán nyújtott teljesítményét? Az egykori irányító nem titkolta, a fiának felmutatott sárga lap beszédtéma volt közöttük.

„A fiam belekezdett, hogy nem is reklamált, csak legyintett egyet – idézte fel Lisztes Krisztián. – Hát ez az! Ilyen szinten ez nem fér bele, legyen tehát ez is jó lecke. Mégpedig azért, mert a pálya közepén benne van a játékban egy ütközés, egy elrontott szerelési kísérlet, és máris ott a második sárga lap, akár az első félidőben – az pedig nagy hátrányba hozná a csapatot. Akkor tehát megéri legyintgetni? Ez nem számonkérés, de érdemes ilyenekről is beszélgetni. Gyerekekről van szó, akik tanulják a futballt, ebben kell őket segíteni. Egyébként az tetszik, hogy a fiam próbál előrefutballozni, vállalja a felelősséget a pályán, nem bújik ki alóla hátra passzolt labdákkal, azon van, hogy történjen valami, amikor nála van a labda. Nagyon szurkolok, hogy Izland ellen továbbjussanak, de tudom, az eredménytől függetlenül folytatni kell a munkát, hogy ezek a srácok, közöttük a fiam, valóra váltsák az álmaikat.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 3. FORDULÓ
OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK
17.00:
Magyarország–Izland, Telki
17.00: Észtország–Grúzia, Bicske

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Grúzia
2
1
1

2–1 +14
2. Magyarország
2
1

1
3–1 +23
3. Észtország2
1

1
2–4 –23
4. Izland
2

1
1
2–3 –11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik