U17: döntetlennel kezdtünk a spanyolországi tornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 00:07
A spanyolországi felkészülési torna, a La Manga Kupa első mérkőzésén a Szélesi Zoltán vezette magyar férfi U17-es labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Svédországgal.

Válogatottunk a közelgő elitkörös szereplésre készül: március 22-től hazai pályán Izrael, Szlovénia és Románia ellen lép pályára csapatunk. A csoportgyőztesek mellett a hét legjobb második helyezett biztosítja majd a helyét az angliai Európa-bajnokságon – olvasható az mlsz.hu-n.mlsz.hu-n.

Az elitkörös felkészülés fontos állomása a La Manga Kupa. A csapat hosszú, 17 órás utat követően érkezett meg kedden a helyszínre.Az első mérkőzés előttcsak egy nap állt a csapat rendelkezésére, hogy kipihenje az utazást és ráhangolódjon a feladatra. Talán ennek is tudható be, hogy a mérkőzés elején Svédország ragadta magához a kezdeményezést, és az első fél órában uralni tudta az összecsapást.

A játék képe az eredményben is megmutatkozott: egy, a nedves füvön megcsúszó labda becsapta a mieinket, a svéd támadók a magyar védelem mögé tudtak kerülni, és kihasználták alehetőséget (0–1).

A 30. perc után Szélesi Zoltán a kezdeti 4–2–3–1-es hadrendről 4–4–2–re módosította a csapat formációját, ezzel stabilabbá vált a játékunk, és a 37. percben sikerült is egyenlíteni.Kapronczai csapott le egy labdára a svéd tizenhatoson belül,majd megtolta a menteni igyekvő védő mellett, aki így a magyarjátékost találta el. A megítélt tizenegyest Beke a jobb alsó sarokba lőtte(1–1).

A második félidőben hat cserét is végrehajtott Szélesi Zoltán, de ez nem befolyásolta az első félidő végén kialakult játékképet. Továbbra is egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, elsősorban a küzdelem dominált, és mivel egyik kapu előtt sem alakultak ki nagy helyzetek,az állás a lefújásig nem változott.

„Egy erős svéd válogatottal találkoztunk, amely ellen fél óráig csak kerestük önmagunkat. Ugyanakkor képesek voltunk a mérkőzésen belül váltani, stabilizálódott a csapat játéka, és több jó egyéni teljesítmény is akadt. Örülök neki, hogy a mérkőzésen több játékosnak is lehetőséget tudtam adni, akik korábbi teljesítményükkel felhívták magukra a figyelmet. A márciusi elitkör előtt ez az utolsó felkészülési állomás, minden nemzetközi mérkőzés, minden játékperc fontos. A tornán nem az elért eredmény lesz a perdöntő, hanem a mutatott játék és a fejlődés, de azért szeretem, ha a fejlődés eredménnyel is párosul, mint ahogy a svédek elleni értékes döntetlen esetén is történt” – értékelte a mérkőzést Szélesi Zoltán szövetségi edző.

LA MANGA KUPA
Magyarország–Svédország 1–1 (1–1)
Magyarország:
Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin (Szűcs Kornél, 52.), Varju Benedek, Nyári Patrik, Papp László – Irimiás Gergő, Kocsis Bence Máté (Kovács Máté, 60.) – Beke Péter (Márton Adrián), Kapronczai Gergely (Papp Marcell, 60.), Bukta Csaba (Csávás Bence, 60.) – Tóth-Gábor Kristóf (Vida Kristóf, 70.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
Gólszerző: Beke (37. – 11-esből)

A magyar válogatott további mérkőzései:
2017. 02.10., 18.00: Magyarország–Norvégia
2017. 02.12., 15.00: Magyarország–Szlovákia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik