U17: a magyar válogatott legyőzte a szlovákokat Telkiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 16:16
null
A magyar U17-es válogatott Telkiben nyert – volt ok az örömre (Fotó: MLSZ)
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott Telkiben felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a szlovákokat.

Mint az MLSZ beszámolójából kiderül, az összecsapás gyors gólváltással indult – a 7. percben a mieink Tóth-Gábor Kristóf révén vezetést szereztek, három perccel később azonban egyenlített Szlovákia.

A mindent eldöntő találat a mérkőzés 77. percében esett: indítás után Tóth-Gábor készítette le a labdát Burai Eriknek, a csereként beálló játékos pedig tíz méterről a kapuba lőtt (2–1).

„Az első számú célunk az volt, hogy néhány új játékosnak is lehetőséget biztosítson a szakmai stáb, ugyanakkor az eredményesség ne sérüljön. A hét folyamán elsősorban a taktikai elemeken tudtunk dolgozni, emellett igyekeztünk frissíteni a játékosokat, és az eredmény fényében mondhatjuk, hogy ez sikerült. El kell ismerni azonban, hogy a csapatjáték nem volt olyan gördülékeny, mint az Eb-selejtezőkön, ennek ellenére összességében pozitívak a mérkőzés tapasztalatai, a lehetőséget kapó játékosok mindent megtettek a válogatottért, és nagyon jó szlovák csapatot sikerült legyőznünk” – mondta a szövetség honlapjának a Szélesi Zoltán távollétében irányító Preisinger Sándor.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 2–1 (1–1)

Magyarország: Ásványi Balázs – Huszti András (Ódor Máté, 61.), Varju Benedek, Nyári Patrik, Papp László – Irimiás Gergő, Magyar Zsolt János (Nyíri Vince, 49.) – Cipf Dominik (Kojnok Zsolt, 49.), Szabó Bálint (Burai Erik, 41.), Papp Marcell (Törőcsik Péter, 73.) – Tóth-Gábor Kristóf. Megbízott edző: Preisinger Sándor
Magyar gólok: Tóth-Gábor (7.), Burai (77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik