U15-ös válogatott: döntetlen a törökök ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 17:21
U15-ös labdarúgó-válogatottunk második törökországi felkészülési mérkőzésén 3–3-as döntetlent játszott a házigazdák korosztályos csapatával – írja az mlsz.hu.

A Mihalecz István irányította együttes kedden 2–1-re legyőzte a hazaiakat, így a törökök láthatóan óriási bizonyítási vággyal kezdték meg a mérkőzést. A 18. percben megszerezték a vezetést is, igaz, ehhez a mieink asszisztálása is kellett, egy hátul eladott labdából született az első török találat (1–0). A folytatásban a magyarok alakítottak ki helyzeteket, a szünetig két elhibázott ziccerünk volt. A 34. percben Puskás Martin révén egyenlítettünk, aki szabadrúgásból, 18 méterről lőtt a hálóba (1–1).

A második félidőt nem kezdtük jól, a 45. percben a hazaiak egy kapu előtti kavarodást követően visszavették az előnyt (2–1). Három perccel később egyenlítettünk, Kun Bertalan 18 méterről, egy csel után a balösszekötő helyéről, 18 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2–2). A 64. percben már nálunk volt az előny, egy kis szöglet után Takács Martin kapta vissza a labdát, és éles szögből a hosszú sarokba csavart (2–3). Úgy tűnt, sikerül megnyerni a mérkőzést, de két perccel a lefújás előtt a törökök begyötörték a harmadik góljukat, így 3–3 lett a végeredmény.

„Látszott, hogy a törököknek nem esett jól a keddi vereség, nagyon jól kezdtek, és egy hibát kihasználva vezettek is, de a folytatás a miénk volt – mondta a mérkőzést követően Mihalecz István az mlsz.hu-nak. – A második félidőt sajnos dekoncentráltan kezdtük, gólt kaptunk, de a következő huszonöt percben nagyszerű periódusunk volt, és nagyon közel jártunk a győzelem megszerzéséhez. A játékban egy picivel többet vártam a csapattól, de küzdőszellem terén a vártnál sokkal többet adtak a játékosok. Két meccsen öt gólt lőttünk egy remek erőkből álló török válogatottnak, ez mindenképpen siker, de még az út elején járunk, sok hibát kell javítanunk, és néhány poszton még nem találtuk meg a megfelelő labdarúgókat, ezért a kiválasztási folyamatot is tovább kell folytatnunk."

U15, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Törökország–Magyarország 3–3 (1–1)
Magyarország: Berla Attila – Falusy Bálint, Virág Ákos, Horváth Marcell, Gajda Márkó (Kiliti Róbert, 41.) – Takács Zsombor, Puskás Martin (Szakály Benjámin, 60.), Takács Martin, Bévárdi Zsombor (Androsch André, 73.), Szabó Levente (Kisari Tibor, 70.), Kun Bertalan (Kovács Nikolas, 60.)
Gólszerzőink: Puskás Martin, Kun Bertalan, Takács Martin

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik