„Tolódjatok!” A magyar fiúk kettővel megverték a finneket

Vágólapra másolva!
2015.06.13. 15:40
null
Amikor szurkolók szurkolnak szurkolóknak (Fotó: Korponai Tamás)
Ma délelőtt megérkeztek Helsinkibe a magyar ultrák, sőt ők már a finn válogatottat is legyőzték – igaz, csak barátságos meccsen, a helyi drukkerek legjobbjait verték meg 3–1-re az Olimpiai Stadion edzőpályáján. „Tolódjatok!” – harsogta az egyik csere a pálya széléről a „klasszikust", a másik oldalon pedig petárdát robbantottak a szurkolók, de a félelmetes helyett a baráti hangulat jellemezte a találkozót.

„Kinél van a piro?" „Nálam az öltözőben” – hangzott el egy párbeszéd a cserekapus és a bemelegítő játékos között a finn–magyar szurkolói mérkőzés előtt, amelyre legalább háromszor annyi honfitársunk látogatott el, mint hazai.

LUXEMBURGBÓL IS JÖTTEK MAGYAROK

Luxemburgból is érkeztek magyar szurkolók a meccsre, egy négytagú magyar család három férfi tagja a lelátón nézi majd a mieinket az Olimpiai Stadionban, míg a tájfutó édesanya eközben a sportág egyik legnagyobb versenyén, a Jukolán vesz részt. A kötelező szurkolói kártyát nem volt könnyű kiváltaniuk Luxemburgból a kisebbik fiúnak, aki még nem rendelkezett vele, de ez a probléma sem akadályozta meg őket abban, hogy eljöjjenek a meccsre.

A magyarok közül 55-en szervezett keretek között, a tavalyi bukaresti túrát is koordináló csapat segítségével jutottak el a finn fővárosba autóbusszal.

A népes delegáció már csütörtök hajnal 2-kor útra kelt Budapestről, és Varsóban töltött el egy éjszakát – mondta el a Nemzeti Sport Online-nak az On Tour Helsinki elnevezésű kezdeményezés helyszíni vezetője, Szamosvölgyi Mátyás Zoltán, aki elárulta, fejenként 65 ezer forintból kigazdálkodták a teljesen nonprofit túrát.

A varsói megálló után újabb hosszú buszozás következett, és a drukkerek járműve ma délelőtt 11-kor parkolt le az Olimpiai Stadion mellett. Sok pihenésre azonban nem maradt idejük, mivel 13 órakor már barátságos meccs következett a finn szurkolók hivatalos csapata ellen.

(Fotó: Korponai Tamás)
(Fotó: Korponai Tamás)

A bemelegítés is kiváló hangulatban zajlott, a focilabda helyett a sörösdobozt emelgető része a rajongóknak gondoskodott róla, hogy a pályán lévők úgy érezzék magukat, mintha nem az Olimpiai Stadion edzőpályáján, hanem a főpályán lennének. A kezdő sípszó előtt az összes magyar elénekelte együtt a himnuszt, majd a finnül és magyarul is beszélő játékvezető elindította a mérkőzést.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a finnek vezetője, Janne Ulmala az NSO-nak a meccs közben elmondta, nemrég a norvégok ellen játszottak, a riválisnál volt Premier League-játékosok is pályára léptek, és csúnyán megverték őket, így felüdülés hasonló erőt képviselő csapat ellen futballozni. Ekkor még 1–1-et mutatott a nem létező eredményjelző, ám a végén még két gólt berámoltak a mieink, 3–1-re nyertünk.

A szurkolók már megmutatták, hogy kell legyőzni a finneket (Fotó: Korponai Tamás)
A szurkolók már megmutatták, hogy kell legyőzni a finneket (Fotó: Korponai Tamás)

Ezt a győzelmet azonban minden bizonnyal bármelyikük elcserélné az esti sikerre: „Mindannyian úgy állunk hozzá, hogy nyerünk, szurkolók vagyunk, máshogy nem is tehetnénk. Szerintem egy null lesz a mieinknek” – mondta a túra vezetője.

Valamit még hozzá akart tenni, amikor petárda robbant a túloldalon – a cserekapus az első félidő közepén beszaladt érte az öltözőbe –, majd a kispad mellől valaki óriási hangerővel beordította a pályára: „Tolódjatok!”

(Fotó: Korponai Tamás)
(Fotó: Korponai Tamás)


Videó a mérkőzésről

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik