Szlovák–magyar: Reálisan nézve egy- vagy kétgólos hazai siker várható – Hrutka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 14:58
null
Hrutka örül, hogy Szoboszlait meghívta Marco Rossi (Fotó: Koncz György)
Hrutka Jánossal készített interjút a szlovákiai Új Szó a Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőt megelőzően. Korábbi 24-szeres válogatott védőnk a múlt felidézése mellett a mostani mérkőzéssel kapcsolatos esélyekről is beszélt.



„Sajnos, a 2016-os Európa-bajnokság óta a magyar válogatott nem tudott eredményeket felmutatni, és jelentősen lecsúszott a világranglistán. Egyértelműen a szlovákok az esélyesek, akkor is, ha fáj ilyet mondani, ez a realitás. Szomszédunknak klasszis futballistái vannak, akik nemzetközileg is elismertek, és topcsapatokban kulcsembereknek számítanak, ha ott akarnak lenni az Eb-n, odahaza három ponttal kell kezdeniük a selejtezőket” – mondta Hrutka János az Új Szónak, majd kitért a keretekben lévő futballisták óriási értékkülönbségére is.

SZAVAZÁS

Milyen eredménnyel zárul futballválogatottunk első Eb-selejtezője Szlovákiában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Játékosügynökként követem a futballisták árfolyamát, az Internazionaléban játszó Skriniar 60 millió, a Kínába igazolt Hamsík 30 millió, a Vigóban légióskodó Lobotka pedig 25 millió eurót ér. Míg nálunk a 15 millió euróra taksált, tavaly honosított Orbán számít a legdrágább játékosnak. A magyar szövetségi kapitány csak 20-25 játékos közül válogathat, de jelenleg kevés nemzetközileg elismert focistánk van. Annak viszont örülök, hogy a 18 éves Szoboszlait Marco Rossi meghívta a keretbe. A papírforma hazai győzelmet ígér, a döntetlen hatalmas bravúrnak számítana. Talán abban bízhat valamelyest a Rossi-legénység, hogy a rangadók mindig háromesélyesek, amelyeken minden megtörténhet. Fegyelmezett és taktikus játékkal, valamint szerencsével összejöhet a pontszerzés” – vélekedik a korábbi 24-szeres válogatott védő.

Reálisan nézve egy- vagy kétgólos szlovák siker várható – mondta. – Persze, az ember mindig bizakodik, egy 11-nek rendkívül örülnék. Budapest társrendezője a jövő évi Európa-bajnokságnak, de szép lenne hazai pályán szurkolni a válogatottnak...”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A SZLOVÁK VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Rotherham United – Anglia)
VÉDŐK: Dávid Hancko (Fiorentina – Olaszország), Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (DAC), Michal Siplak (Cracovia Kraków – Lengyelország), Milan Skriniar (Inter – Olaszország), Lukás Stetina (Sparta Praha – Csehország), Denis Vavro (FC Köbenhavn – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Martin Chrien (Santa Clara – Portugália), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Patrik Hrosovsky (Viktoria Plzen – Csehország), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Jaroslav Mihalík (MSK Zilina), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Miroslav Stoch (Slavia Praha – Csehország)
TÁMADÓK: Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus), Pavol Safranko (Dundee United – Skócia)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik