Sportlétesítmény: aláírták a Puskás-stadion építéséről szóló szerződést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.27. 20:50
Hétfőn a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.

„A közbeszerzési eljárással kapcsolatban jogorvoslati kérelem nem érkezett, az eredményt senki sem támadta meg, és a törvényben meghatározott szerződéskötési moratóriumot követően a felek aláírták a szerződést” – olvasható a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) közleményében, amely hangsúlyozza, az új Puskás-stadion építése kezdettől „színtisztán hazai projekt”, mivel a terveket nemzetközileg elismert, számos díjjal kitüntetett magyar építésziroda álmodta meg, és a kivitelezést is magyar cégek szakemberei végzik.

A KKBK arról tájékoztatott, hogy „a nyílt, nemzetközi, az európai uniós értékhatárt elérő közbeszerzési eljárásban két ajánlat érkezett és az olcsóbb győzött”, melynek alapján a stadion ára nettó 142.85 milliárd forint, ami európai viszonylatban átlagosnak tekinthető. „A beruházás áfa-tartalma 40.5 milliárd forint, ami visszajut a központi költségvetésbe, tehát nem minősül kiadásnak. A szerződéses összeg 5 százalék – 7.15 milliárd forint – tartalékot tartalmaz az előre nem látható, váratlan eseményekre, amelynek felhasználása nem automatikus, kizárólag előzetes megrendelői engedély alapján vehető igénybe” – áll a közleményben.

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek otthont adó, 67 ezer férőhelyes új Puskás-stadionnak a határidő szerint 2019 végére kell felépülnie. A magyar állam képviseletében eljáró beruházó rendkívül szigorú szerződéses feltételeket írt elő a kivitelező számára: késés esetén naponta 142 millió forint kötbért kell fizetnie, továbbá a határidő betartására és a megfelelő minőség biztosítékaként a szerződéskötéskor az állam által egyoldalúan készpénzre váltható 32 milliárd forintos bankgaranciát is köteles adnia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik