Rossi: Nem szeretném a játékosokra hárítani a felelősséget

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 10:37
null
Marco Rossi célja egyértelmű: győzelemre játszani a hátralévő meccseken (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalja a felelősség egy részét a csalódást jelentő észtországi Nemzetek Ligája-mérkőzés után, de több játékosától is hiányolta a megfelelő hozzáállást.

 

– Nyilván nem elégedett az eredmény és a játékunk láttán.
– Természetesen nem. A játékunkba rendkívül sok hiba csúszott, ami korábban nem volt jellemző. A támadójátékunkban sok biztató jel volt, de a védelemben súlyos hibákat követtünk el. Minden tiszteletünk az észteké, de az, hogy eddig góljuk sem volt, most pedig hármat szereztek, nagyon beszédes. Ez mindenekelőtt az én felelősségem. Két balszerencsés gólt is kaptunk, de ez nem lehet hivatkozási alap. Egy peches gól még lehet véletlen, de kettő már a hihetetlen kategória. Sajnos a mérkőzés elején voltak olyanok, akik mintha nem érezték volna át, hogy tétmeccsen vannak.

– Kikre gondol?
– Sosem hibáztatok senkit nyilvánosan, most sem teszem. Ha jól játszunk, azt is csapatként érjük el, ha rosszul, azt is.

– Mi egyiküket mindenképpen szeretnénk nevesíteni is: Kádár Tamás olyan gyengén futballozott, mint talán pályafutása során soha. Két gól is az ő számlájára írható, és nagyon sok rossz megmozdulása volt. Mi volt vele ezen a mérkőzésen?
– Nem szeretnék beszélni egyéni hibákról. Mindenki hibázhat egy-egy mérkőzésen, nem érdemes Kádár Tamásra kihegyezni. A tények kedvéért rögzítsük: Lovrencsics Gergő sohasem játszott még Willi Orbán mellett, illetve a Bundesligából érkező védőnk és Kádár Tamás most másodszor futballozott együtt a védelem belsejében. Baráth Botondnak ez volt az első meccse, ő még egyikükkel sem játszott együtt. Össze kell még szokniuk a játékosoknak. No de nem kifogásokat szeretnék keresni, mert egyértelmű, hogy kapitányi időszakom alatt ez volt a leggyengébb teljesítményünk.

– Miben látja ennek az okát?
– Nehéz megmondani. Ha visszagondolunk arra, hogy három nappal ezelőtt kapitányságom legjobb meccsét játszottuk Athénban, amikor kifejezetten jól védekeztünk, még érthetetlenebb a jelenség. Csak azt tudom elképzelni: ezúttal a koncentráció hiányzott. És talán a hozzáállás sem volt megfelelő mindenkitől. Taktikailag azt lehet felróni a meccs után, hogy a játékosok és a csapatrészek közötti távolság nem volt megfelelő. Ezzel nem a játékosokra szeretném hárítani a felelősséget, a csapatot én állítottam össze, én készítettem fel.

– A sorozat kezdetén gondolta volna, hogy négy kör után közelebb leszünk a kieséshez a D-ligába, mint a feljutáshoz a B-be?
– Sosem gondolkodom kiesésben vagy feljutásban egy-egy sorozat kapcsán, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálok, csak az jár az eszemben. Ezúttal sincs másként. A Nemzetek Ligája lebonyolítása eddig nem volt kedvező nekünk, hiszen eddig három meccset idegenben, egyet pedig otthon, de zárt kapuk mögött játszottunk. Most jön majd két hazai találkozónk, mindkettő nagyon fontos lesz. Finnország még gólt sem kapott, de meg kell próbálnunk legyőzni. Az előzményektől megpróbáljuk függetleníteni magunkat, s jóval koncentráltabb játékkal mindkét találkozón a három pont megszerzésére törekszünk.

– Mivel tudna reményt csepegtetni a szurkolók szívébe?
– Mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet a pozitívumokra, mert az is volt. Mindenekelőtt az, hogy mentálisan nagyon erősnek bizonyult a csapat azáltal, hogy kétszer is vesztes állásból tudott felállni. Főleg a végén, három kettes hazai vezetésnél volt ez dicséretes, hogy nem roppantunk össze, a játékosok egy pillanatig sem adták fel, három három után is voltak helyzeteink, nyerhettünk is volna. Küzdöttek a játékosok a végsőkig, erre a mentális erőre nagy szükségünk lehet a folytatásban is.

Így áll most a Nemzetek Ligája: októberi eredmények, novemberi műsor, tabellák egy helyen.

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA

2. CSOPORT
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Finnország 4 4 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 1 3 3–6 –3 1

A TOVÁBBI PROGRAM
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik