Román-magyar: új gyeppel várnak minket, az elnök nem akar balhét

Vágólapra másolva!
2014.09.23. 09:13
Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette, hogy kicserélik a gyepszőnyeget a bukaresti Nemzeti Arénában még a mieink elleni Európa-bajnoki selejtező előtt. A sportvezető a szurkolókkal is egyeztet.

„Az önkormányzat már elkészítette a pontos ütemtervet. Beszereztek egy speciális lámparendszert, ami ultraviola-sugarakkal segíti a gyepszőnyeg fejlődését, a magyarok elleni meccsig le is cseréljük a gyepszőnyeget” – mondta az elnök.

A sportvezető nem akarja, hogy hasonló történjen, mint velünk a legutóbbi selejtezősorozatban. Mint ismert, a 2013-as magyar–román mérkőzést zárt kapuk mögött kellett megrendezni, miután az Izrael elleni felkészülési meccsen történt szurkolói rasszista megnyilvánulások miatt az UEFA megbüntette a szövetséget.

„Találkozom a szurkolókkal is, ugyanis elő kell készíteni a magyarok elleni meccset, nehogy a következő találkozót zárt kapuk előtt rendezzük” – tette hozzá az elnök, aki szerint a szövetség és a szurkolók is rosszul járnának egy esetleges balhéval, ami miatt nem mehetnének nézők a további Eb-selejtezőkre.

A magyar válogatott október 11-én játszik Bukarestben Európa-bajnoki selejtezőt Romániával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik