Román-magyar: Maricát műteni kellene, de ő kivár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 07:39
Ciprian Marica, a román labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a közelgő Eb-selejtezők előtt arról nyilatkozott, hogy az orvosok egészségi állapotára való tekintettel meniszkuszműtétet javasoltak számára, ám ő egyelőre kivár vele, és futballozik.

Bár ezt a magyar válogatott ellen október 11-én eltiltás miatt éppen nem teheti meg, három nappal később Finnország ellen már játékra jelentkezhet.

„Szeretném megnyugtatni a szurkolókat, hogy futballozom tovább, egészen addig, amíg az orvosok már nemcsak javasolják, hanem előírják a műtétet, vagy nem lesz olyan az állapotom, hogy teljes lesz a szakadás, mert akkor senki nem lesz választási helyzetben, műteni kell azonnal, és kész” – nyilatkozta Ciprian Marica.

A csapatkapitány – aki a válogatottban a görögországi győzelmet érő gólt szerezte, és török klubjában, a Konyasporban jó formát mutat – a közösségi érzést erősítendő társaival együtt lesz a magyarok elleni meccs alatt, legalábbis az öltözőben, és a lelátón szurkol majd a mérkőzés alatt.

„Magyarországgal valóban nagy a rivalizálás, ám a kérdéseinkre a pályán kapjuk meg a válaszokat. Nagyon sajnálom, hogy nem játszhatok, de tudom, hogy a társaim mindent megtesznek a győzelemért. Sajnálom, hogy nem lehetek a segítségükre.”

Victor Piturca román szövetségi kapitány vasárnap jelölte ki keretét a soron következő két Eb-selejtezőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik