Román-magyar: hivatalos megerősítés, az UEFA pénteken dönt

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 09:04
Az Északír Labdarúgó-szövetség (IFA) hivatalos tájékoztatást kapott az UEFA-tól, mely szerint péntekig, október 31-ig nem várható döntés a Románia–Magyarország Eb-selejtezővel kapcsolatos fegyelmi ügyben.

Hétfőn Razvan Burleanu, a román szövetség (FRF) elnöke jelezte, várhatóan csak pénteken dönt az UEFA a román–magyaron tapasztalt szurkolói rendbontások ügyében.várhatóan csak pénteken dönt az UEFA a román–magyaron tapasztalt szurkolói rendbontások ügyében.

Az UEFA honlapján megjelent korábbi hírek szerint a románokat lelátói rendbontás, tiltott pirotechnikai eszközök és más tárgyak használata illetve bedobása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a mieink ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás. Az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentette a románokat is rasszista megnyilvánulások miatt, beadványukat az UEFA megkapta, ennek értékelése is közrejátszhat a fegyelmi bizottsági döntés csúszásában.

Az UEFA döntése a november 14-i Magyarország–Finnország és Románia–Észak-Írország selejtezőkre is hatással lehet, ha az európai szövetség zárt kapus mérkőzést rendel el valamelyik (vagy mindkét) csapatnál. Mivel több száz északír szurkoló már lefoglalta útját Bukarestbe, ez problémát jelenthet – és nyilván finn tábor is érkezne Budapestre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik